Mikor nevezünk egy gyermeket koraszülöttnek?
Ha egy baba a betöltött 37. terhességi hét előtt születik, akkor nevezzük koraszülöttnek. Közülük is megkülönböztetjük az ún. „valódi koraszülötteket”, ők a 32. hét előtt jönnek a világra. Rájuk sokkal több figyelem jut, mint az ennél érettebb koraszülöttekre: neonatológiai gondozásba veszik, „utánkövetik” ezeket a babákat. A 32. hét előtt születettek körülbelül a 20 százalékát teszik ki a teljes koraszülött populációnak.
És mi a helyzet a 32. hét után született koraszülöttekkel?
A 32. hét után született babákkal régen nem foglalkoztak annyira – kicsik, szuszognak, majd megnőnek, nem lesz semmi bajuk - gondolták. Ez azonban nem így van! Bár itthon még mindig inkább a nagyon kicsi koraszülöttekre fókuszálunk, a nyugati országokban már jó tíz éve ismert az a tény, hogy ezeknek a koraszülötteknek, akik a 34-35-36. héten születnek , éppúgy megszakad a fejlődési „táncrendjük”, amely „ programozott” a szervek működését illetően. Ez elsősorban a központi idegrendszerre vonatkozik, másodsorban pedig a légzésre. Amíg egy 32 hetes babára nagyon figyelünk, hiszen biztos kicsi lesz és biztosan nincs még úgynevezett felületaktív anyaga és nagy valószínűséggel támogatni kell majd a légzését, addig egy 36 hetes babára gyakran mondják, hogy ő már majdnem érett, tehát megszületik, lélegezzen, majd megnő. De az igazság az, hogy ezeknek a babáknak sincs még elegendő léghólyagocskájuk, ők is hajlamosak a sárgaságra, az alacsony kálcium- és glükózszintre. Esetükben is fontos a figyelem. Őket is szükséges utánkövetni gondozni, akkor is, ha csak néhány nappal esnek bele a koraszülöttségi korhatárba. Arról nem is beszélve, hogy a terhességi hetek meghatározásánál a szülész is tévedhet. Előfordulhat, hogy egy 37. héten szülő kismama valójában még csak 36 hetes, így babája hivatalosan nem tekinthető koraszülöttnek, pedig valójában az.
Ha a terhességi hetek alapján nem koraszülött a baba, de a súlya nagyon alacsony, akkor is koraszülöttnek számít?
Nem. A koraszülöttség a gesztációs hétre vonatkozik. Minden gesztációs időn belül az a jó, ha a babának a gesztációs kornak megfelelő a súlya, hossza, fej- és mellkörfogata. Mindenki lehet ennél kevesebb és több. Ha jóval alacsonyabb a baba súlya, akkor azt mondjuk rá: diszmaturus. Tehát nem elég érett a korához képest.
Náluk jelentkezhetnek a koraszülöttekre jellemző gondok?
Nekik is megvannak a maguk problémái (ezek nem annyira légúti problémák: ők hajlamosak arra, hogy alacsony legyen a vércukruk, kálcium szintjük). Náluk fontos, hogy az anyukák ne próbálják őket „tömni”, hogy gyorsan meghízzanak. A nagyon hirtelen súlyemelkedés miatt később metabolikus szindrómájú, elhízott felnőttek lehetnek ezek a babák.
Van-e valami, amire figyelni kell, hogy ne legyen kis súlyú a baba?
Az anyának megfelelő életmódot kell folytatni a terhesség alatt, ez alapvető. Fontos a kiegyensúlyozott táplálkozás, hogy ne dohányozzon a terhes nő és a környezetében se dohányozzanak. Ha a kismama rendszeresen jár kontrollvizsgálatokra, ott már észlelhető a kisebb súly, amely a szülésznek feltűnik az ultrahangos vizsgálat során.
Mi a teendő, ha már a méhen belül kisebbnek mutatkozik a baba?
Először is a szülésznek meg kell keresnie az okot: az esetek többségében van oka a kisebb súlynak. Előfordul, hogy ezeknek a gyermekeknek valamilyen fejlődési rendellenességük, vese- vagy bélfejlődési rendellenességük van, azonban ezeket mindig kísérik más tünetek is.
Ki lehet-e mondani, hogy hányadik héttől biztosan megmenthető egy koraszülött? Mikortól kevesebb az esély a későbbi szövődményekre?
Napjainkban Magyarországon már egy 24-25. gesztációs héten született gyermek biztonsággal túlél, viszonylag kevés szövődménnyel. Ez nagyon nagy lépés! Köszönhető annak, hogy a hazai neonatológia jól követi a nemzetközi neonatológia fejlődését. Egyértelmű, hogy minél inkább növekszik a gesztációs idő, annál kevesebb szövődménnyel, halálozással, és annál jobb perspektívával számolhatunk.
Miben fejlődött a neonatológia?
Koncepcióbeli változás történt, másképp közelítjük meg a koraszülött babákat. A 10-15 évvel ezelőtti koraszülött ellátáshoz képest óriási a fejlődés. Nagyon megváltozott a diagnosztika és terápia is az utóbbi időben. Míg régen intubáltunk, gépre tettünk majdnem minden koraszülöttet, addig ma megpróbáljuk intubálás nélkül, orrmaszkkal lélegeztetni, szigorúan addig csak, amíg feltétlenül szükséges. Inkább támogatjuk a saját légzését, és azt erősítjük. Rettenetesen fontos és nagy szerepe van az anyatejes táplálásnak, ezt nem lehet eleget hangsúlyozni. Az anyatejjel táplált babák sokkal ellenállóbbak, sokkal jobban fejlődnek, sokkal erősebbek. A kevésbé invazív beavatkozások és az anyatejes táplálás mellett a másik nagyon fontos tényező a megfelelő higiénia. Kulcsfontosságú az alapos és a jó technikával történő kézmosás elsajátítása. Ezután nyúljon csak be az inkubátorba a szülő, így érjen a babához.
Régen a szülők nem vehettek részt a koraszülöttek ellátásában, azaz alig kaptak időt arra, hogy bemenjenek és kapcsolatot létesítsenek babájukkal. Ez ma is így van még?
Magyarországon egyre több családbarát újszülött- és koraszülött intenzív osztály (ún. PIC) van, ahol az anyukák és apukák sokkal inkább részt vehetnek a gyerek ellátásában már az elejétől kezdve. Ott mindent megtanul az apuka és az anyuka is. Az egyik újítás a „kenguruzás”, ami a világ legjobb dolga véleményem szerint. A pici koraszülöttet odateszik az anya mellkasára, akár úgy is, hogy a légzést segítő eszköz ott van az orrocskáján, és több órán keresztül ott pihen az anyukája mellkasán. Statisztikailag kimutatható, hogy ez javít az állapotán. A koraszülöttek szülei megtanulják etetni, pelenkázni a gyermeküket, és az ottani szakemberekkel együttműködve tudják, mi történik a gyerekükkel nap, mint nap. Sokkal inkább partnerré váltak tehát a szülők a koraszülöttek ellátásában. Egyelőre nem minden intézményben van így, de szerencsére terjedőben van ez a felfogás.
Köszönjük a válaszokat!
Tünde
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.