113. oldal - Bezzeganya



Fél év alatt háromszor vetéltem el

Fél év alatt háromszor vetéltem el

Öt hónap telt el azóta, hogy elvesztettük a babát. Két hónapot várnunk kellett, de azóta már háromszor próbálkoztunk… Ebből kétszer úgy éreztem, hogy megtermékenyültem, de aztán kis késéssel megjött a vérzésem.
Most akkor szoptathatok vagy nem?

Most akkor szoptathatok vagy nem?

Történt, hogy a múlt hétvégén anyósomékat és sógornőméket vártuk vendégségbe kisebbik gyermekünk névnapja alkalmából. Mivel még nem látták a házunkat, mióta beköltöztünk, igyekeztünk annak legjobb formáját mutatni. Ebbe a nagytakarítás is beletartozott, így szombat délután megejtettük a férjemmel. Sajnos a fal néhol penészes volt, így erősebb vegyszert is bevetettünk, a férjem hipóval takarította a fürdőszoba falát, én meg addig levegőztem a két gyerekünkkel. Persze közben ezerrel ment a szellőztetés, mert ugye erős a vegyszer, nehogy gond legyen. Amúgy is félek az ilyenektől, mert a kolléganőm pár éve takarítás közben ment el végleg. Szóval megvolt a takarítás, a szellőztetés, másnap az ünnepi ebéd, nyüzsgés. Enyhén érződött még a hipo szaga a lakásban, de nyitva volt egy ablak, nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Aztán estére olyan rosszul lettem, hogy a férjem bevitt az SBO-ra. Segítség híján a két gyerek is velünk tartott.
Mikor alszik már el?!

Mikor alszik már el?!

Tegnap éjjel negyed 11-kor tette fel a férjem a kérdést: „Szerinted csak mi szívunk, vagy másoknál is ez van??” – „Fingom sincs”- feleltem én, míg a gyerek rekedtre ordította magát a másik szobában, hogy „Ki vigyáz ráááám?!”
A rémálmom valósággá vált

A rémálmom valósággá vált

Sokan leszálltak az Árpád-hídnál, odaférek az ablakhoz. Ott a kishajó, évek óta ez a kedvencem, sötét alul, fehér felül, kis ablakok. Pont olyan, mint amivel játszottunk régen a kistónál, ahol a teknősök voltak. A víztorony. Sokszor elképzeltem, hogy van egy ilyenem és berendezem. Lépcsőn kell felmenni, hatalmas tér, nagy ablakok, hajópadló. Messze ellátni. A múltkor láttam a tévében, hogy valakinek az a munkája, hogy világítótornyok fényét ellenőrzi. Jó lehet. A Duna. Milyen sötét a víz, opálos, tompa fénye van. Ma kisebb a köd. Fal, korlát, falfirkák, szemét, sínek, sötét. Margit-híd. Nee. Vissza kell térnem.
Svájcban nem illik a kórházban vajúdni

Svájcban nem illik a kórházban vajúdni

Első gyermekemet 13 éve szültem, akkor az internettel járó információáradat még nem robbant be, az ember ismerősökön keresztül szerezte be a szükséges információkat. A szülésről, nálam hét évvel idősebb, négy lombikgyermekes barátnőmtől tájékozódtam, aki szerint a szülés lényege az epidurális érzéstelenítés. Ha az van, minden jó!
A "nemszeretem" tevékenységekből is meg kell tanulni választani!

A "nemszeretem" tevékenységekből is meg kell tanulni választani!

Ahogy azt már említettem , a diagnózissal együtt kaptunk egy listát is a szóba jöhető fejlesztő intézményekről. Ez a lista viszonylag lassan redukálódott egy óvodára és egy iskolára. Az iskoláról, amit végül nem választottunk, pár mondattal már írtam egy másik posztban. Most a fejlesztő óvodáról szeretnék mesélni, amit végül választottunk.
25 hetesen meghalt a kisfiam a hasamban

25 hetesen meghalt a kisfiam a hasamban

Már írtam  nektek, korábban, ami meg is jelentet az oldalon november 10-én, „23 hetesen leállhat a méhlepényem” címmel. Szóval megtörtént a baj… November 17-én még volt a babámnak szívhangja, majd 19-én már sajnos nem észlelték. Kórházba kellett mennünk, ahol megerősítették a kisfiam halálát.
Rózsaszínbe borult az agyam

Rózsaszínbe borult az agyam

Mindig gyerekekkel akartam foglalkozni, nem egész délelőttös munka képében, mint óvó néni, mert én úgy vagyok vele, hogy bőven elég, ha a saját gyerekem törli belém a taknyát-nyálát. Az esküvőnk után komolyan belefogtunk a gyerek-projektbe, a férjemet az alatt a pár hónap alatt az idegösszeomlás szélére sodortam, a tisztító teák, testmozgás és stresszmentes élet háromszögével.
A fejemen tört össze a levesestál

A fejemen tört össze a levesestál

Erős lendülettel kezdtem a hetet, aminek a vége egy komoly elgyengülés lett. Minden értelemben. Mivel az előző napokban betegek voltak a gyerekek, nagyon sokat kellett szerveznünk, hogy megoldjuk a felügyeletet, orvoshoz hurcibálást, vásárlást, egészségesek logisztikáját, ja és mellette a munkáinkat is.
Vissza a munkába szülés után – de mikor és hogyan?

Vissza a munkába szülés után – de mikor és hogyan?

Vannak, akik terhesség alatt alig várják, hogy végre abbahagyhassák a munkát, vannak, akik az utolsó percig dolgoznak, de az biztos, hogy szülés után mindenkinek hosszabb-rövidebb időre nem a munka, munkahely, hanem a gyerek lesz feladatai középpontjában. Természetesen ez csak egy átmeneti idő. A munkába állással kapcsolatban két kardinális kérdés merül fel, ami aztán még több kisebb-nagyobb kérdést generál. Az egyik, hogy mikor kezdjek újra dolgozni, a másik, hogy mit és hol. Nos, a mikor kérdés bármikor felmerül, indulatok és érvek sokaságát hozza magával. Pro és kontra lehet érvelni, vitatkozni rajta, mert erre kategorikus választ adni lehetetlen. Felicitasz blogján viszont olvastam egy érdekes kutatásról, amit érdemes figyelembe venni. (2010.10.21.)
Hatvannégy évesen szült ikreket egy spanyol nő

Hatvannégy évesen szült ikreket egy spanyol nő

Egy kisfia és egy kislánya született egy idős spanyol nőnek az észak-spanyolországi Burgosban, írja a BBC. Az eset különlegessége az, hogy korábban elvették a hatóságok a nőtől 2012-ben született kislányát, mert rosszul bánt vele.
Zárt osztályra kerültem a szülés után

Zárt osztályra kerültem a szülés után

2015 januárjában egy gyönyörű fiúgyermeknek adtam életet. Azután jött a rémálom... A szülést követő hetedik napon hallucináltam ill. paranoid megalomán színezetű megfigyeléses téveszméket hangoztattam. Kórházba kerülést megelőzően négy nappal insomnia alakult ki nálam. Nem mertem elaludni, attól féltem, hogy nem tudok felébredni gyermekemhez és nem fogom tudni ellátni. Étvágytalanná váltam, érdeklődésem csökkent, kisfiamat ellátni nem tudtam.
„Kezelési útmutatót” írtam az óvónőnek

„Kezelési útmutatót” írtam az óvónőnek

Az előző posztomat ott fejeztem be, hogy beszéltem az egyetlen szóba jöhető csoport pedagógusaival, és megegyeztünk, hogy Soma januárban náluk kezdi majd az évet. Ezek után fogalmaztam még egy levelet, amiben aprólékosan sorra vettem a fiam sajátosságait és hogy ezeket hogyan kezeljük itthon.
Beszélgessünk a dackorszakról!

Beszélgessünk a dackorszakról!

Az elmúlt Bezzeganya klubos alkalmon, aki ott volt, jót beszélgetett házasságról, együttélésről, még kutatási eredmények is szóba kerültek, de a kötetlen beszélgetés is élvezetes volt. A gyerekek is jól érezték magukat. Köszönöm a résztvevőknek!
Az a sorsunk, hogy anyák legyünk?

Az a sorsunk, hogy anyák legyünk?

Lassan kétéves a legkisebb is. Jó ideje foglalkoztat a gondolat, hogy merre tovább? Van-e tovább? Négygyerekes anyaként van-e létjogosultságom a gyermekeimen túl is tervezni?

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.