113. oldal - Bezzeganya

Ha lila színű, kissé kiemelkedő foltok jelennek meg az újszülöttön szülés után néhány nappal, és a gyermek úgy néz ki, mintha málna lenne a bőrén, akkor nagy valószínűséggel haemangiomája, azaz érdaganata van. Mi a teendő és hogyan gyógyítják ezt a betegséget? Nemrég az anyajegyekről beszélgettünk Dr. Asbóth Dorottya bőrgyógyász főorvossal, most a haemangiomáról kérdeztük.

21. hét

A terhességel kapcsolatos kiindulási alapokat mindenki tudja, a gólyákat sem nézzük már hülyének, és az is tiszta, hogy a várandósság nem kilenc, hanem kilenc és fél hónapig tart. Arról is sokat hallunk, hogy van, aki könnyebben, van, aki nehezebben viseli. Ezekről nem is kívánok külön értekezni, mert lerágott csont. Hallottunk már olyanról is, hogy terhességi rosszullét, meg vizesedés, meg álmatlanság, de sajnos nagyon sok az általánosítás. Márpedig ahány nő és ahány baba, annyi egyedi eset, hisz a várandósság gyerekenként és nem anyánként változik. De ezt is tudjuk.

Aki ismeri a Fertő-tó mellett elterülő kalandparkot, az tudja, micsoda extrém hely. Fél méter mély tavacskában kacsát lovagolni, nyuszi-, süni- és vaddisznóháton ügetni szélsebesen, erdei esküvőn részt venni mindenféle állatok közreműködésével, aztán ha még mindig bírjuk a feszültséget, akkor Babszem Jankó kisvasútját is kipróbálhatjuk. De vigyázat! Félúton vakond mászik ki a földből, velőtrázó pillanatok! Kis családomnak ez sem volt elég azonban: megspékeltük az ott töltött időt egy örök életre megmaradó kalanddal.

Hogy honnan indultam? Nem voltam biztos a párkapcsolatomban, nem tudtam, hogy akarom-e őt. Eszembe sem jutott, hogy akarok-e egyáltalán valaha is gyermeket, pedig ebben a korban a nők már bizony sokan túl is vannak a szüléseiken. Kapkodó, bizonytalan életet éltem. Akkoriban hallgattam meg Csattos Ilona (Ilike) előadásait, és megláttam, megtapasztaltam, hogy hogyan lehet valóban másként élni az életet mindenféle misztikumok nélkül harmóniában és szeretetben. Különösen érdekes ez az én életemre vonatkoztatva, hiszen pszichológiai tanulmányaimat is felülmúlta ez a mindennapokban és mindenre kiterjedő, azonnal megélhető új, de mindenkiben benne rejlő tudás.

Szerintem a történetem nem egyedi, de mivel egy kényes témáról van szó, így ezt mással nem beszélhetem meg. Egy átlagos 29 éves, elsőgyermekes apuka vagyok. Nagy boldogság a kisfiam, aki most 8 hónapos. Másfél éve vagyok házas, a feleségemmel négy és fél éve ismerjük egymást. Mindent megosztunk egymással, titkaink nincsenek. A külvilág úgy látja, gyerekem van, boldog apuka vagyok és férj, minden tökéletes. És mégsem. A mi problémáink, az, hogy most válaszút előtt állok, már régebbről ered.

Annyi mindenről esik szó ezen az oldalon… Mi történik akkor, amikor egy Bezzeganyának végleg megpihen az egyik fő támasza, az édesapja? Hogyan illik(?) ilyenkor viselkedni a családban, a gyerekek előtt, a barátok körében? Mekkora mértékű összeomlás, a tehetetlenségből adódó idegeskedés a megengedett? Mikor nem fog fájni annyira, mint most?

Ha nem kezeljük eredményesen csecsemőkorban az ekcémát, az a későbbi életkorban az asztma kialakulásának esélyét növelheti - mondta el Dr. Asbóth Dorottya bőrgyógyász főorvos. Erről az összefüggésről és a kezelés fontosságáról beszélgettünk.

20. hét

A május 8-ra hirdetett mesélésről és mesékről szóló beszélgetés sajnos a vendégünk súlyos betegsége miatt elmarad. Remélem mihamarabb meggyógyul, és egy új időpontban elmesélheti Tihamér, a hangya legújabb kalandját a gyerekeknek, mi pedig akkor fogunk a mesélésről beszélgetni.

Börtön 2.0

Történetünk másfél évvel ezelőtt kezdődött, amikor kiderült, hogy az akkor négyéves kislányom a ceruzát sem tudja rendesen megfogni, nemhogy bármit is rajzolni vele. A bármit értsétek tényleg bárminek. Nem tudta odanyomni a ceruza hegyét a papírhoz, és egy kör rajzolása helyett egy krumpli lett, aminek a vonal egyik fele nem csatlakozott a másikhoz. Azóta is elgondolkodom néha, hogy vajon hibás vagyok-e, hogy nem vettem észre? A választ azóta sem tudom. Láttam, hogy nem szeret rajzolni, de valahogy elsiklottam felette, mivel helyette festegetett mindenfélét, bár igaz nem papírra, hanem a pónifiguráit mindenféle színűre. Úgy voltam vele, hogy majd csak belejön.

Mindig meg akarom írni, az elsőt meg a másodikat. Hát akkor megírom a harmadikat! A terhességem nagyjából problémamentes volt. A végén, mint többen tudjátok is, rettenetesen türelmetlen voltam már, nagy is volt a hasam, nehezen mozogtam, szülni akartam, de jóslókon kívül semmi jel nem volt.

Kivettem két nap szabadságot, hogy legyen egy hosszú hétvégénk. Amikor majd nem megyünk sehová, csak otthon, kicsit meglassulva, és egyenesbe rakunk pár dolgot, amit rég halogatunk.

Péntek reggelre már bennem volt a pakolási hiszti – de még nem teljesen tört utat magának. Igyekeztünk mindent a szokott módon csinálni, de közben már szedtem elő 1-2 táskát; ami már nem kell, tüntettem is el benne. Amíg „vártuk” a tízórai időt, Ica mama elvolt a gyerekekkel, én pedig pakoltam és agyaltam, hogy holnap reggel hogy tudnánk a legzökkenőmentesebben elhagyni az apartmant.

Nemrég a nagylányomat bőrgyógyászhoz kellett vinnem, hogy leszedessük az újra megjelent uszodaszemölcseit. A doktornő alaposan átvizsgálta a gyerek egész testét, majd megakadt a szeme a lábszárán lévő, ötforintos nagyságú anyajegyen (születése óta ott van), és felhívta a figyelmem arra, hogy mivel nagy a mérete, festékes és nem a legjobb helyen van (nyáron mindig éri a nap), ezért javasolja az eltávolíttatását.  A téma felkeltette az érdeklődésem így alaposan kikérdeztem Dr. Asbóth Dorottya bőrgyógyász főorvost a témában.

19. hét

Legkisebb lányom (igen, ott fent, a fejlécben lévő, szemeseálljól rosszaság) kedvenc sorozatát (ezért lett az új macskánk neve is Mása) itthon először színpadra állították: április 30-án Szegeden, május elsején Debrecenben, május 6-án pedig a budapesti Tüskecsarnokban, egy mesemusical formájában kelnek életre a főszereplők. (Felkészül: a nagymama, aki elviszi őt az előadásra.)

Súlyos bántalmazási ügyek, gyermekszegénység, gyermekprostitúció, kockás inges tiltakozás – csak néhány kiemelt példa a 2016-os év legmeghatározóbb, gyerekeket érintő ügyeiből, melyeket a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány Gyermekjogi jelentése nem hagy feledni. Az első ízben megjelenő Gyermekjogi jelentés a hazai gyermekjogi ügyeket veszi számba annak érdekében, hogy növelje a gyermekjogok iránti érzékenységet, és elősegítse a Magyarországon élő gyerekek jogaival és legjobb érdekével kapcsolatos ismeretek terjedését.

Akinek a gyermeke ősszel kezdi az első osztályt, jól tudja, hogy ez a két nap az általános iskolai beiratkozásról szól. Jó esetben már mindenki lefutotta a szokásos ismerkedős köröket, megvan, hogy melyik iskolába, melyik tanítóhoz megy a gyerek. Persze vannak olyanok, akik – bármilyen okból – de nem foglalkoztak ilyen „hívságokkal”, mint iskolalátogatás, tanár választás, stb. Ők azok, akik valamelyik nap bemennek a körzetes iskolába és beíratják a gyereket, slussz- passz. De mi van, ha nem írathatod be a körzetes iskolába a gyerekedet? Ennek több oka is lehet, a mi esetünkben az a bizonyos három betű (SNI) az akadályozó tényező, ugyanis a körzetes iskola nem befogadó.  És itt kezdődik a brazil szappanoperához hasonlító eposzunk (vagy görög drámánk), aminek a vége, a katarzis, a hétre várható. (Felveszik-e vagy sem a kiválasztott iskolába.)

2016. május első lombik, két ötnapos embriót kaptunk vissza. Egyik blasztociszta állapotban volt, a másik pedig majdnem blasztociszta volt. Biológus és orvos szerint egyaránt tökéletes eredményeink voltak. Biztosak voltunk benne, hogy most sikerült. A vérvétel előtt két nappal, reggel élénkpiros vérrel megjött a menstruációm. Nagyon mélyre kerültünk, nehezen tudtuk összeszedni magunkat. Az orvos biztatott, hogy majd a következő és szeptemberben visszavár minket.

2014 májusában született a 4. gyermekünk. Nem mondom, hogy könnyű volt az elején:  három – viszonylag – nagy gyerek mellett vissza kellett rázódnunk az újszülöttek zavaros, össze-vissza, megerőltető, ámde csodálatos világába.

Ennek a posztnak az elején szeretném megköszönni azoknak, akik az előző posztom alatti igencsak elharapózott eszmefuttatást segítettek elterelni a „azért lőttek le annyi gyereket Norvégiában, mert az anyukájuk nem engedte őket verekedni gyerekként /  igazából a nem-beszélő autistának kellett volna tőlem bocsánatot kérni, miután a gyerekem megütötte / egyébként is mi ez a kettős mérce, hogy sérült gyereket nem ütünk meg” vonalról. Az első posztom alatt Tirza megjósolta, hogy valahol be fogok sokallni, akkor azt gondoltam, hogy személyesen engem meghatni nem nagyon lehet (ez nagyjából a várakozásaim szerint is alakult), de azt a fokú idiotizmust olvasva, komolyan elgondolkodtam, hogy mit csinálok en itt tulajdonkeppen. Lássuk be, akik fogékonyak arra, hogy másokra/ egymásra odafigyeljenek, nyitottak legyenek, azok megteszik az en posztjaim nélkül is, akik meg nem, azok ezeket olvasva sem. Mondjuk sosem terveztem világot megváltani, de nem is gondoltam volna, hogy addig tud süllyedni a dolog, hogy le kell betűznöm, miért nem kér bocsánatot a nem-beszélő autista. Szóval köszönöm nektek!

Április 24-én ismét várom a Bezzeganya klubba az érdeklődőket. Ezúttal nem egyedül, hanem vendégünk lesz a Bezzeganya életmódváltó posztolója: Zsé. Készüljetek a kérdéseitekkel!

Ez nem terhesnapló…

Sosem felejtem el, amikor jó pár évvel ezelőtt az akkor kétéves lányom megkóstolta a mosóport, én pedig kétségbeesve hívtam a gyerekkórház ügyeletét, hogy be kell-e rohanni vele, és hogy egyáltalán mi a teendőm. Bemondtam a mosópormárkát, a vonal végén pedig megnyugtattak, hogy nem lesz a gyereknek semmi baja. Bár szerencsésen végződött ez az eset, de onnantól kezdve még jobban figyeltem arra, hogy elzárjam a rájuk nézve veszélyes dolgokat, valamint többször beszélgettem velük és elmagyaráztam nekik, hogy mihez nem szabad nyúlni és miért. (Egyébként a gyerekek rém leleményesek és rettentően kíváncsiak, azaz 100 százalékig sosem lehetsz benne biztos, hogy nem kerülnek veszélybe.)

18. hét

Először is némi szolgálati közlemény: Tündével egyetértésben mostantól kéthetente fogok jelentkezni az életmód naplóval. Ennek több oka is van, remélem, nem nehezteltek meg érte. Az első az, hogy szeretnék érdemi mondanivalóval szolgálni és mivel mostanra beálltak az edzéseim és az étkezésem is, úgy érzem, hogy kéthetente egy poszt a reális.  Másrészt pedig szerencsére hirtelen nagyon sok munkám lett, ami a családdal együtt elég sok kötelezettséget jelent. Hiszitek vagy sem, még egy cikk megírása is komoly idő, amit néha nehezen zsúfolok bele a napjaimba. Emiatt itt szeretném megköszönni a türelmeteket ezügyben.

Ilyenkor minden nyúllal van tele, mindenki nyúllal kel és fekszik, mi is szeretnénk idén is kedveskedni néhánnyal.