111. oldal - Bezzeganya

Ennek a posztnak az elején szeretném megköszönni azoknak, akik az előző posztom alatti igencsak elharapózott eszmefuttatást segítettek elterelni a „azért lőttek le annyi gyereket Norvégiában, mert az anyukájuk nem engedte őket verekedni gyerekként /  igazából a nem-beszélő autistának kellett volna tőlem bocsánatot kérni, miután a gyerekem megütötte / egyébként is mi ez a kettős mérce, hogy sérült gyereket nem ütünk meg” vonalról. Az első posztom alatt Tirza megjósolta, hogy valahol be fogok sokallni, akkor azt gondoltam, hogy személyesen engem meghatni nem nagyon lehet (ez nagyjából a várakozásaim szerint is alakult), de azt a fokú idiotizmust olvasva, komolyan elgondolkodtam, hogy mit csinálok en itt tulajdonkeppen. Lássuk be, akik fogékonyak arra, hogy másokra/ egymásra odafigyeljenek, nyitottak legyenek, azok megteszik az en posztjaim nélkül is, akik meg nem, azok ezeket olvasva sem. Mondjuk sosem terveztem világot megváltani, de nem is gondoltam volna, hogy addig tud süllyedni a dolog, hogy le kell betűznöm, miért nem kér bocsánatot a nem-beszélő autista. Szóval köszönöm nektek!