116. oldal - Bezzeganya

Meglepő, de eltelt egy negyedév, mióta elkezdtem az életmódváltást. Gyorsan eltelt, és megmondom őszintén, nem vagyok teljesen elégedett.

6. rész

2009 áprilisára vártuk babánkat, friss házasság, fiatalon, kérdésekkel, kétségekkel telve. Másfél éve voltunk házasok, mikor kiderült, hogy terhes vagyok. Fiatal voltam-vagyok, féltem rendesen. Szerettem volna babát, de tartottam tőle nagyon, millió bolond kérdés kavargott a fejemben. Így utólag visszatekintve, lehet, hogy tényleg felelőtlen voltam, de – a nehézségek ellenére – szebben sikerült, mint álmomban hittem volna.  24 évesen, másfél év, anyóséknál töltött házasság után, kétcsíkos tesztet tartottam a kezemben. Pedig szedtem a gyógyszert, na de az a fránya 0, 2 százalék… Kétségbeesve, széttárt karokkal álltam párom előtt: - Mit tegyünk?

Külföldön élünk. Nem így akartuk, nem terveztük, de hosszas mérlegelés után a férjem csak elfogadta ezt az állást. Én gyesen voltam a Kicsivel, a Nagy épphogy óvodás korú. Mikor, ha nem most?

Ezek a tipikus mondatok elég jól jellemzik az első időket. A kétkedéstől/tagadástól az elfogadásig vezető utat. Ezt valamilyen módon mindannyian bejárjuk, akiknek érintett gyereke van és akinél valamilyen formában felmerül a gyanú. Nem volt ez másképp velünk sem.

Alapvetően nem vagyok egy tipikus fogyasztó, és ezt a gyerekemben is igyekszem tudatosítani. Nem kell feltétlenül megvenni valamit, csak azért, mert csillog. (Most nálunk az ötéves kislány révén igazából az egyetlen funkció, amit figyelembe vesz vásárláskor.) Kizárólag azért megyünk el a boltba, amit előzőleg otthon felmértünk, hogy valóban szükséges a háztartásba, és nem hagyjuk magunkat befolyásolni semmiféle akciósnak hazudott, vagy impulzus termékként az arcunkba tolt huszonötödik cukorkához csomagolt apró vacakkal.

Magam is meglepődtem, mennyivel könnyebben olvasom ezt a második könyvet a rendrakás és rendteremtés japán sztárjától, Marie Kondo-tól (vagy ha úgy ismerősebb: KonMari),  aminek csak kis része az, hogy a könyv borítója nagyon esztétikusra és igényesre sikerült.

Nemrég meséltem az elsős kislányom értékelőfüzetéről, mely időközben olyan színes lett, mint az őszi erdő. (Gy.k. a magatartása még mindig hagy kívánnivalót maga után.) Kíváncsian vártam a tanulmányi eredményeivel kapcsolatos visszajelzést is. Nézegettem a munkafüzeteit, amiben az eleinte reszkető cicabetűk egyre erősödnek (bár egy jó nagy hisztit levágott év elején, hogy az írás neki NEM MEGY – nem tudom, kitől tanulta…), és a számokat is csodásan le tudja írni már rendezett sorokban.

Nemrég készítettünk interjút Dr. Szabó Hajnalka neonatológussal a koraszülöttek életkilátásairól. Most a koraszülöttséggel kapcsolatos légzési rendellenességekről, asztmáról kérdeztünk.

Az előző írásomat ott fejeztem be, hogy két hét múlva kontroll. Az írás a tegnapi napomról fog szólni, amit most mindjárt meg is osztok veletek. Szombat volt, egész nap semmi dolgom, a szokásos háztartási munkákat leszámítva, így a vekker se csörgött, aludtam, ameddig jólesett.

A héten továbbra is küzdünk a náthával, torokfájással, hétvégére én kerültem sorra. Mikor ezeket a  sorokat írom, már semmi hangom nincs. Ennek néhányan kifejezetten örülnek a környezetemben :)

A Facebookon láttam a minap a Fürdőzselé hirdetését, alatta rengeteg kommenttel, melyekbe beleolvastam. A sok fújoló vészmadár még inkább felkeltette érdeklődésemet. Sokan azt írták, hogy ők ugyan nem tennék be a gyereket ilyen „vegyszerekbe”, mert a bőrüknek ártani fog, meg hogy környezetkárosító és fölösleges. (Hja, egy csomag lufi is fölösleges, végül is csak levegő van benne, ésezértmégfizetszis?!) Mindezt úgy írták, hogy soha életükben nem próbálták a terméket, és ha valami új (és még drága is), akkor az már biztosan csak szar lehet szerintük. Na, szóval gondoltam, megnézem, mit tudnak ezek a fürdőzselék, és nem átallottam a gyerekeket tesztalanynak használni. (Előrebocsátom, nem változtak gyíkká, nem lett a bőrük pikkelyes és nem kellett órákat takarítanom utánuk, mint ahogy a kommentek látni vélték előre.)

Terényi Andrea vagyok, 36 esztendeje foglalkozom gyermekekkel 0-7 éves korig. Óvodapedagógus, life coach és mediátor végzettségekkel rendelkezem. Az integrált nevelés hatására egyre gyakrabban találkozhatunk „nehezen kezelhető” gyermekekkel, akiket nem lehet „hagyományos” nevelési módszerekkel nevelni. Könyvemben igyekszem feltárni ezt a különös jelenséget, lehetséges okait, és a változtatás lehetőségeit.

Előzmények itt >>>

Egészen a 35. hétig természetes szülésre készültem. Nagyon boldog voltam, hogy az előző császármetszés után megpróbálhatom természetes úton világra hozni a lányomat. Németországban már a 34. héttől be kell jelentkezni a kiválasztott kórházba (de még ekkor sem kötelező ott szülni, csak nem árt, ha tudnak az emberről legalább egy helyen). Ilyenkor felveszik az anamnézist, előkészítik a kórházi matricákat, karkötőket, leveszik a tesztet MRSA vírusra, ez utóbbi bármiféle kórházi bent tartózkodásnál kötelező. Megmutatják a szülőszobákat, elmondják, mi hogy fog történni, mi várható. Így amikor az ember szülni megy, akkor csak és kizárólag magával és a babával kell foglalkoznia, semmi adminisztráció, semmi nyaggatás a TB-kártyáért.

17 hetes várandós kismama vagyok, közel 40 éves. Ez a második terhességem, az elsővel elvetéltem. Négy év kellett, mire újra sikerült teherbe esni, és rettentően örültünk neki.

Három hét telt el azóta, hogy az előző bejegyzésemet elküldtem, ez alatt az idő alatt sok minden történt velünk.

Ha a baba a vártnál korábban jön a világra, rengeteg kérdés és aggodalom jelenik meg a szülőkben, hiszen gyakran, számukra addig ismeretlen problémákkal kell szembenézniük. A koraszülöttekről, ellátásukról és utókövetésükről beszélgettünk Dr. Szabó Hajnalkával, a Svábhegyi Gyermekgyógyintézet neonatológus főorvosával.

Ennek a posztnak az elején szemléltető ábra helyett szeretnék veletek megosztani egy gondolatot tavalyról. Elsősorban azoknak szánom, akik még az út elején érzik magukat, illetve akik távolabbi családként, ismerősként váltak érintetté.

Többször ígértem már nektek, hogy a gyógyulásom kapcsán mesélek egy kicsit részletesebben arról a szemléletmódról, amely segített abban, hogy egy új életem legyen. Sokáig gondolkoztam rajta, hogy ezt hogyan tudom nektek röviden és érthetően átadni, végül a legegyszerűbb módot választottam: személyesen beszélgettem Csattos Ilonával, a szemléletmód „tanítójával” az alapokról.

A múlt heti posztban szó esett a mozgásról, ennek kapcsán elmélkedtem, ezt szeretném megosztani veletek. Úgy tűnik, hogy az olyan „egyszerű” kérdések, mint étrend, mozgás, szokások, stb. elég bonyolulttá válnak, ha az ember jobban belegondol.

Ahogy korábban írtam, a pozitív tesztem után az orvosom azt mondta a telefonba, hogy két hét múlva mehetek hozzá. Nos, letelt. Kis kitérő: a mi városunkban két nőgyógyász rendel, de annyira unszimpatikusak, sőt bunkók, és böszmék, hogy mivel a rákszűrés is esedékes volt már, ezért magánrendelésre mentem.

Két kisfiam van, mindkettő Franciaországban született. Mivel a francia rendszer eléggé eltér a magyartól, a Magyarországon megszokotthoz képest viszonylag korán visszamentem dolgozni, a gyerekfelügyeletet pedig bölcsivel oldottuk meg. A nagyobbikomnak ez már a második éve, így arra gondoltam, leírom az eddigi tapasztalatainkat, illetve azt, hogy hogyan működik az itteni rendszer.

November 24-én lesz egy éve. El se hiszem. Olyan sebességgel repült el ez az egy év, hogy ha űrhajón lettem volna, már biztos, hogy egy másik univerzumban lennék. Ezért is érzem úgy, hogy a második kicsi lányom születése is megérdemel egy posztot, főleg, hogy az elsőszülöttem története bekerült abba a bizonyos Szüléstörténetek című könyvbe. Ezzel örök nyomot hagyva nekem és neki is.

Létezik az ideál optimál állapot. Ami szerint a nagy gyerek alszik a saját szobájában, a mini gyerek a mini ágyban a mini hálószobánkban, mi meg a saját ágyunkban. Álom, álom, édes álom. Nem mondom, hogy nem volt erre példa valaha, de az oly elenyésző alkalommal történt meg, hogy ezt be sem számítom a variációk sorába.

Sokáig gondolkodtam azon, hogy belevágjak-e az írásba, betekintést adjak-e másoknak életünk egyik legintimebb időszakába – a gólyavárásba és remélhetőleg a mihamarabbi babavárásba –, de aztán arra az álláspontra jutottam, akárhogy alakuljon a sorsunk a babavárás terén, egy kis támogatás nem fog ártani és tán jól lesz kiírni magamból az érzéseimet, gondolataimat.

Ovis integrálás témában történt velünk a következő eset pár hete.

Mivel sokan vagyunk ezen a blogon, akik külföldön neveljük az alapvetően magyar anyanyelvű gyerekeinket, úgy gondoltam, tudtok tanácsot adni, mert nektek talán már több  tapasztalatotok van a témában, mint nekem.

Harmincegy éves, naptár szerint 23 hetes várandós vagyok, egy kisfiút hordok a szívem alatt. Angliában élek, ahol egy kissé más a terhesgondozás, mint otthon. Bár most azt mondhatom, ha gond van, szemmel tartanak a szakavatottak.