114. oldal - Bezzeganya

26. hét

Kedves Nagymama, aki étellel kínálta gyermekemet!

(X)

Idén volt az első alkalom évek óta, hogy nem voltunk ovis gyereknapon – tekintve hogy már egyetlen gyerekem se ovis. Az ovis gyereknap az részben olyan, mint amilyennek kéne lennie az ovinak úgyáltalában – sport, tánc, zene, móka-kacagás. Köztük a Zseniális Néptáncos Bácsi, aki egyszerű lépéseket és számos egyszerű népi játékot (zenével vagy anélkül) tanított a gyerekeknek, igény láthatóan volt rá rendesen. És akkor belém hasított: uramisten, ezek a kölykök hétköznap már semmi ilyesmit nem csinálnak? Semmi körbenállegykislányka, kútbaestemkihúzki, bújjbújjzöldág meg a többiek? Csak ha anyák napján bemutatják színpadi produkciónak vagy gyereknapon keringőzik velük egyet a Zseniális Néptáncos Bácsi? Hétköznap, óvó nénivel, neadjisten maguktól, az udvaron…

Őszinte leszek. Az egyik szemem sírt, a másik nevetett. Örültem, mert végül is a spektrumon belül a lehető „legjobb helyen állunk”. Ugyanakkor szomorú is voltam, hiszen mégiscsak kimondták: Szabika autista. És itt PONT is került a kálváriánk végére… Vagy csak most kezdődik igazán?

Minden családban már a gyermek születésével kezdődnek a gyűjtemények. A karszalag, az értesítő lap, az ultrahangos képek, első hajtincs… Aztán a bölcsis művek, irkafirkák, az ovis csinálmányok, és a rendkívül értékes kavicsok, vadgesztenyék, botocskák, tobozok… hegyei. De közben anyuka is félreteszi a már nem jó, még nem jó, majd jó lesz ruhákat, cipőket, kabátokat, játékokat… Aztán néhány év múlva rájövünk: kinőttük a lakást. Pedig csak a féltett kincsek szaporodtak meg. Dobjunk ki mindent? Őrizzük meg? Meddig? Hogyan? Erről fogunk beszélgetni a következő Bezzeganya klubban.

Ebben a bevezetőben néhány gondolatot írnék arról, hogy miért fontos a szövegértés-fejlesztés. Olvasás, szövegalkotás írásban és szóban, szövegértelmezés egymástól elválaszthatatlan fogalmak. A helyes olvasás viszont szerintem nem fedi a helyes szövegértést, az valami sokkal komplexebb folyamat. Hiába értek jól, olvasok jól egy szöveget, hiába fedezem fel újabb és újabb rétegeit, ha nem tudok semmit sem létrehozni belőle. Ha nem tudok alkotni a részeiből egy új szöveget, képet vagy magamban egy gondolatot, akkor passzív marad végig a tudásom. Ha viszont rögtön átfordítom valami új entitásba, termékenyen továbbfejlődik bennem. A szövegértés alkotó folyamat is, nem csak leképezés.

Csupa jó program vár mindenkit a nyári szünet előtti utolsó hétvégén: az Állatkertben Agymenők élménynap, a Hajógyárin Gyerek Sziget, a Várkert Bazárban pedig A Cappella Fesztivál várja a gyerekes családokat.

Amikor az újdonsült kismama hazaviszi párnapos babáját a kórházból, a családtagok, rokonok, barátok, ismerősök legszívesebben azonnal megrohamoznák őket. Fontos lenne figyelembe venni, hogy az újszülött érzékeny lény, és a hormonborult kismama sem biztos, hogy arra vágyik, hogy neked kávét főzzön, amikor babanézőbe mész. Érdemes tehát megfontolni néhány szabályt, hogy a látogatás senkinek se legyen kellemetlen.

25. hét

Évről évre egyre nagyobb a kínálat: a sakktábortól kezdve a nyelvi és tematikus táborokon át a sportos táborokig számtalan lehetősége van annak, aki a gyereke(i)t egy-egy hétre szeretné izgalmas és érdekes programokra beíratni a nyári szünetben. Akinek olyan örökmozgó, mindenlébenkanál gyereke(i) vannak, mint nekem, igyekszik olyan tábort választani, ami kielégíti a mozgásigényüket és tudásszomjukat. Összegyűjtöttem néhányat a neten fellelhető sportos-kalandos lehetőségek közül.

A hajunk, a bőrünk nemcsak ápoltságunk, hanem belső, egészségi állapotunk tükrei is.  Ha szép, sima, csillogó, akkor aki ránk néz, azt gondolja: kirobbanóan egészségesek és energikusak vagyunk.

Negyed öt óta ébren vagyok. Ez tulajdonképpen elég jónak mondható. Szívesen visszaaludtam volna még, de a pici nem hagyta. Egyre kevesebb szabad percet enged a számomra, ugyanis elhatározta, hogy benevez a következő országos sportversenyre, bármi is legyen az. Éppen ezért minden nap hajnalok hajnalán kirúg az ágyból és üvöltve osztogatja az utasításait. Különböző feladatokat eszel ki, és mit mondjak, meghajlok ötletessége előtt.

Őszintén szólva az elmúlt hetekben kissé úgy éreztem magam, mint Karinthy nyula, akinek csak jót akarnak. Húsvét óta mintha elszabadult volna a hajóágyú, bekerült hirtelen egy „kórustábor” nevű program, ahol az ifjak többé-kevésbé esőben és inkább kevés, mint több zuhanyzásra használható melegvíz társaságában töltöttek öt felejthetetlen napot a Börzsönyben vagy hol, ahol persze volt számos remek program is, csak épp az élet nem állt meg közben (nem mindenki kórustag, ugye…), én pedig mérgesen morrantam: a május elsejei hosszú hétvégén ÉN akarok kirándulni a saját gyerekeimmel végre, és teljes felelősséggel vállalom, hogy semmiféle lecke-pótlás nem készül ezeken a napokon, nem én találtam ki, hogy év közben „táborozni” menjenek, lassan úgy költöttem el vagy százhúszezret, hogy együtt vagy külön a nyár 11 hetében még a sarki fagyizóig se mentünk el.

Történetem valahol ott kezdődik, hogy a terhességem 15. hetétől a fogadott orvosom császárt tervezett, mert az első három hónapban rengetegszer szenvedtem a számon herpesszel. Amiről kevesen tudják, hogy akár császárhoz is vezethet. A 35. héten herpesz-tesztet csináltatott velem, aminek nagyon vártuk az eredményét.

Szándékosan nem írtam egyetlen sort se a mostanában repkedő „családpolitikai” elképzelésekről, nem vagyok hajlandó se ezerszer lerágott gumicsontokról értekezni, se olyanok kottájából játszani, akiknek „csak” a szakmai hozzáértésével, az emberi tisztességével, nem utolsósorban a jó modorával vagy a nőkről alkotott képével erős problémáim vannak. Ami gondolatot a felszínre dobott bennem ez az egész cirkusz: mi a fenének több gyerek, ha ennyivel se bír a mai társadalom, se mentálisan, se erőforrással, se szándékkal, se türelemmel, se megbecsüléssel.

Sokáig gondolkoztam, hogy megírjam-e ezt a posztot, de úgy érzem, muszáj kiírnom magamból. Van ugye a legkisebb lányom, aki nem egy egyszerű eset. Értékelőfüzetében nem egy és nem kettő kék szín található, ami szintén azt jelzi, hogy a magatartásával gondok vannak. Ezzel nem vitatkozom, ismerem őt igen jól: önfejű, makacs, és csak azt csinálja, amihez kedve van.

Bár már nagyon régóta él ember a földön, még mindig nem lezárt téma a férfi és női szerepek közötti különbségek vagy éppen egyenlőségek megléte, meg nem léte. Minden kornak, korszaknak megvannak a maga irányvonalai, apróbb vagy nemi forradalmai, ahogy nálunk otthon is. És nem is vagyok könnyű helyzetben. Egy, az arányokat tekintve matriarchális családból átkerültem egy nem tudom, hogy csak az arányokat tekintve-e, de mindenesetre patriarchálisba, ami nagyfokú önuralmat igényel.

Június 3-án újra kinyit Magyarország legsokszínűbb és legnagyobb ingyenes gyerekrendezvénye a Hajógyári-szigeten. A Nagyszínpad Halász Judittal indul, visszatér a Színes Falu, lehet majd számháborúzni, papírsárkányt készíteni, bohóckodni, sportolni és megannyi mással múlatni az időt - ahogy azt már megszoktuk és ami miatt  várjuk a júniust.

24. hét

Ez a szakasz a 28. héttől a gyereked megszületéséig tart. Ha a harmad elején jön a világra, már 95% esélye van az életben maradásra. Itt az idő, hogy összeállítsd a kórházi csomagot és kialakítsd azt a helyet vagy szobát, ahová az új családtagot haza fogod hozni. Nem kell aggódni, ha nem a kiírt napon születik meg, hiszen csak minden huszadik újszülött „pontos”. A legtöbb szülés a terhesség 38–42. hete között történik.

Hétfő reggel van, álmosan döcögünk a suli felé. Ahogy közeledünk, egyre több kiöltözött gyerek bandukol egy irányban. Jeges rémület szorítja össze a torkomat. „Te, Manna!” – fordulok hátra. „Ma ünneplőben kellett jönni?!” Hát persze, ma van a sulifényképezés. Ünneplő, egyen-nyakkendő, mifene. Még emailt is küldött az ofő. Csak valahogy a gyereknapozás-írás témazáróra felkészülés közben kiment a fejemből. Ez is. Pedig az én dolgom lett volna. Ez is.

21. hetes kismama vagyok. A terhességem hamar kiderült, mivel egyrészt extra érzékeny vagyok a testemben lezajló dolgokra, másrészt – egy kis túlzással – óramű pontossággal jelentkezett mindig a „mikulás”.

Mindig örömmel olvasom a szüléstörténeteket, így hát úgy döntöttem, én is megírom a sajátomat. Problémamentes terhesség után elérkeztünk az utolsó héthez. Vasárnapra voltam kiírva, csütörtökön az orvosom szerint még semmi jele nem volt annak, hogy szülnék. Megbeszéltük, hogy ha magától nem indulna be, akkor a közelgő hosszú hétvége előtt fogja beindítani. Kicsit csalódottan mentem haza, hiszen abban bíztam, hogy már csak pár nap és túl leszek az egészen.

A szülők egyik legnagyobb gondja, hogy mi legyen a hosszú nyári szünetben a gyerekkel. Pláne, ha van iskolás és óvodás gyermek is a családban. Az ovisnak csak egy hónap szünete van, ami nem esik feltétlen egybe a családi nyaralással, az iskolásnak azonban két és fél hónap. Ennyi szabadsága nincs a családnak. Mi legyen a gyerekkel egész nyáron? A fenti dilemma mellett bizony előjön, hogy ha már otthon a gyerek és a szülő is, mivel töltsük azt a sok-sok napot. Régen leküldték falura a gyereket a nagyszülőkhöz, ahol reggeltől estig jól elvolt a friss levegőn, bandázva a többiekkel. De ha a nagyi nem vidéki, hanem nagyvárosi, és panelban él, mihez tud kezdeni egy kisebb, vagy nagyobb unokával? Mi van olyan esetben, ha a szülők jövedelme bármi miatt kevés ahhoz, hogy a gyereket táborokba küldje? Csak drága programok vannak, amik jók is? Hogyan lehet pihentető a kisbabás, vagy totyogós, vagy a dackorszakos hisztizsákkal a családi pihenés?

Nem túl jól indult a reggelünk, gondoltam, megosztom veletek az okát…

Március végén négy gyerekkel megnéztem az Ékszer balett előadását, a kislányok álmát, a Jégvarázst. Az előadás színvonaláról már az a tény is árulkodott, hogy még ősszel vettem meg a jegyeket, de már csak az utolsó előadás napjára volt jegy. Mire elmentem egy héttel később, még mindig ősszel a jegyért, már minden jegy elkelt. Ezen felül azok, akik látták, ódákat zengtek róla. A gyerekeket csak néhány héttel az előadás előtt lelkesítettük be, mert négyévesen még nem tud mit kezdeni egy gyerek azzal, hogy majd tavasszal megnézzük.

Mint előző történetemben megírtam, szülés után közvetlenül tehermentesítő műtéten kellett átesnem, ami azt jelentette, hogy sztómát kaptam, kivezették a vastagbelemet a hasfalamra. Az indok IV. fokú gátrepedés volt, ami a „ volt orvosom” szerint kb. az én testi adottságom miatt történt, tehát a gátmetszés után szétrepedt odalent minden. Egybeszakadt a hüvely a végbéllel. Ezt így kimondani és leírni is elég szörnyű, míg átélni megfogalmazhatatlan érzésekkel, lelki fájdalommal bír.  Akkor azt mondogatta a nőgyógyász, hogy szerető családom van, túl fogom élni az egészet, és három hónap múlva vissza lehet rakni, ő nemzetközi szinten utánaolvasott. Reménykedtem benne, hogy így lesz, bár a sebész, aki a nőgyógyászati részt is varrta össze és a sztómát is, minimum hat hónap-egy évet mondott. Ez akkor még az egész lelkivilágomra rányomta a bélyeget. De talán az még jobban, amikor is ezt a helyzetet meg kellett tanulnom kezelni, együtt élni vele, megpróbálni „elfogadni”.

23. hét