Sokaknál hozza úgy az élet, hogy több év kihagyás után kell ismét volánhoz ülniük. Minősített eset, amikor valaki a jogosítvány megszerzése után egy percet sem vezetett, nem tudott rutint szerezni. Hogyan kezdjék újra?
A szemfülesebbeknek nem kell napokig beszélgetni valakivel, hogy feltérképezzék a személyiségét. Aki résen van, az kiszúrhatja még azt is, milyen a másik a hálószobában.
Durva kiabálások, végeláthatatlan dudálás – szinte mindennaposnak mondhatók ezek a hazai közlekedésben. A hirtelen fellob- banó dühöt nehéz kordában tartani. A Bors most összegyűjtött néhány praktikát, amivel enyhíthet az indulatain.
Világszerte nagy erőfeszítéseket tesznek a közlekedéssel foglalkozó szakemberek, hogy megakadályozzák a fiatalok által okozott baleseteket. Egy remek ötlet talán jelentős áttörést hozhat ezen a fronton.
Szinte már összenőtt az autójával, ami okoz némi fejfájást a feleségének! Kriszta ugyanis nehezen viseli, hogy annyi év után át kellett adni a volánt a férjének.
A ködlámpa használata még mindig divatos az utakon, pedig ha nem jól használjuk, büntetésre is számíthatunk. A különböző dizájnfények felszerelése viszont engedélyhez kötött.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.