Egy használati tárgy kiválasztásánál mindig fontos szerepet kapnak a külsőségek. Statisztikák szerint a színnek például meghatározó szerepe van, kiváltképp igaz ez az autókra. De vajon mit árul el a kocsi színe a tulajdonosa személyiségéről...
A téli időszak sokak számára az esti, sötétben való vezetést jelenti legin- kább, hiszen reggel egészen sokáig, délután pedig elég korán sötét van, így a munkába járás sok esetben érinti ezeket az időszakokat.
Jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Kiskőrösön azt a férfit, aki tavasszal kétszer is engedte autót vezetni hatéves gyermekét és ezt közvetítette az interneten.
Még az ügyvédek is meglepődtek annak a nőnek a merészségén, aki pár perccel az ítélet után saját autóját vezetve távozott a helyszínről. A vezetéstől eltiltott anyuka tettéért börtönbüntetés járhat.
A vezetéstámogató rendszerek megkönnyítik a sofőr számára a jármű üzemeltetését, növelik az utasok biztonságát is, és számos olyan területen képesek már ma is segíteni a vezetésben, amelyek nem is olyan régen még elképzelhetetlenek voltak.
Beszívva ült kocsiba az a debreceni férfi, aki a szembesávban haladva ütközött forntálisan. Mellette ülő barátját kis híján megölte, és egy életre rokkanttá tette.
Figyelmeztetést adott ki a rendőrség az úttesten lévő falevelek miatt, ugyanis úgy csúsznak, mint a hó. Emellett a háztulajdonosoknak és a társasházaknak is gondoskodniuk kell ezek eltakarításáról.
Már csak egy kérdés van: mi gátolhatja meg a szabályokat megszegő M. Richárdot abban, hogy eltiltása és a többszörös szabálysértés ellenére ismét a volán mögé üljön? Az ügyészség szerint csak az, ha letartóztatják.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) engedélyével május 6-tól Budapest és Pest megye kivételével újraindulhatnak az országban a közlekedési vizsgák és utánképzések. Az intézkedés a közúti, a vasúti, a hajózási és...
A kijárási korlátozás országszerte érezteti hatását az utakon is. A korábbi dugóknak nyoma sincs, a közlekedés résztvevői kellemes tempóban érhetik el céljukat. Ez a látszólagos nyugalom ugyanakkor újabb veszélyeket hordoz.
A TÉLI MOTOROZÁSHOZ KELL EGY KIS ELSZÁNTSÁG, DE MEGFELELŐ ÖLTÖZETTEL ÉS KIEGÉSZÍTŐKKEL EBBEN AZ IDŐSZAKBAN SEM KELL LEMONDANI ARRÓL, HOGY KÉTKEREKŰRE ÜLJÜNK.
A FIAT SZABADIDŐ-AUTÓJA TÖBB TEKINTETBEN IS AZT HOZZA, AMIT EGY OLASZ AUTÓTÓL VÁRUNK. FORMÁJA MÉG MINDIG MEGUNHATATLAN ÉS AZ ÚJ TURBÓ-MOTORRAL EGÉSZEN FÜRGE!
A Vasárnapi Bors autós rovatában is egyre gyakrabban írunk az autózás, a közlekedés jövőjéről, amit mobilitásként emlegetnek a szakértők. A jövő városaiban már nem csupán az autók és a ma ismert klasszikus tömegközlekedési eszközök...
Télen egyre több autót látunk a parkolókban reggelente üresjáratban pöfögni, mert be kell melegíteni a motort az indulás előtt, pedig ennek a környezetszennyezésen kívül több eredménye nem igazán van.
Megdöbbentő Demcsák Zsuzsa vakmerősége. Hiába vették el idén júniusban immár másodszor a jogsiját ittas vezetés miatt, ő csütörtök délután ennek ellenére is vezetett. Az anyósülésen pedig indiai férje ült.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.