Aktuális

Eltilthatják a vezetéstől a nógrádi buszsofőrt - úgy csapódott korlátnak, hogy az halálra szúrt egy utast - 18+

Bors

2021. április 30. péntek 13:00

Halálos baleset gondatlan okozása miatt vádat emeltek egy 69 éves Nógrád megyei buszsofőrrel szemben, aki tavaly novemberben egy híd korlátjának ütközött, egy csőelem behatolt az utastérbe, ahol egy utast halálosan megsebesített.

Forrás: police.hu

A vád szerint a sofőr tavaly november 09-én 11 órakor Karancslapujtőről Karancsberény felé ment egy menetrend szerint közlekedő autóbusszal.

A Dobroda patak feletti hídon 34-36 km/h sebességgel a korlátnak ütközött.

Egy vascső a jobb első fényszóró mellett átszakította a busz karosszériáját, az utastérbe fúródott, és egy 85 éves férfi utas mellkasának, nyakának és fejének csapódott.

A férfi a kórházba szállítását követően november 11-én elhunyt.

A balesethez az vezetetett, hogy a sofőr nem tudta követni az út vonalvezetését és az egyenes vonalvezetésű útról az autóbusszal lehaladt az út menti területre, a Balassagyarmati Járási Ügyészség közlekedési ügyésze ezért halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot a férfi ellen a Salgótarjáni Járásbíróságon.

Ebben felfüggesztett fogházbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás büntetés kiszabását indítványozta a büntetlen előéletű és kifogástalan közlekedési előéletű, 1973 óta buszsofőrként dolgozó férfival szemben, továbbá indítványt tett a nyomozás során felmerült 311.849 Ft bűnügyi költség vádlott által történő megfizettetésére is.

További cikkek

Havazás

Kiadták a riasztást: Ezeket a megyéket borítja be mindjárt a hó

Botrány

Autót akartak feltörni, nyilvános szex lett belőle

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meglátta az egyetlen üres helyet a járdán, úgy parkolt le, ahogy csak a legnagyobb profik tudnak

borsonline.hu

Brutális balesetben elhunyt nyíregyházi anya utolsó szavai: "Szia drágám, délután jövök érted"

origo.hu

Másképp érdemes zöldség-gyümölcsöt vásárolni, mint eddig tettük

vg.hu

Európai Gyógyszerügynökség: emlékeztető oltásra van szükség az omikron ellen

kemma.hu

Videón az Oroszlányban rendőrökkel szembeszálló anya: gyerekéért harcolt

origo.hu

Generációs kapcsolatot mutattak ki a dohányzás és a testzsír között

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: norvég győzelem a tartalékos németek felett

origo.hu

Meghökkentő, de igaz: a világon létezik még egy Hősök tere - galéria

ripost.hu

Szerelme és szülei hosszú percekig küzdöttek a 26 éves nő életéért Vácon - Fotó

life.hu

"Szépek az ikrek!" - Tolvai Reni mellei felborzolták a kedélyeket, nem bírnak magukkal a rajongók

life.hu

Így néznek ki a legnagyobb sztárok smink nélkül: megdöbbentő a különbség - Fotó

origo.hu

Diplomát hamisított magának Bangóné?