Egy év - két évre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte kiskorú veszélyeztetése és járművezetés tiltott átengedése miatt a Kiskőrösi Járásbíróság a hatéves fiát autót vezetni engedő csengődi férfit - tájékoztatta a Kecskeméti Törvényszék pénteken az MTI-t.
A járásbíróság megállapította, hogy a férfi 2020. március végén és április elején egy-egy alkalommal Csengőd külterületén megengedte gyermekének, hogy egy automata váltós személygépkocsit vezessen, miközben ő a mellette lévő ülésen ült. A kisfiú a forgalommentes útszakaszon csaknem két-két kilométert vezetett, amit az apa egy közösségi oldalon élőben közvetített.
Az ügyészség szerint a férfi azzal, hogy a gyermeknek megengedte a vezetést, a nevelési kötelességeit súlyosan megszegve veszélyeztette fia testi és erkölcsi fejlődését.
A bíróság a 37 éves férfi bűnösségét korábban tárgyalás nélkül már megállapította az említette bűncselekményekben, és egy év - két év próbaidőre felfüggesztett - börtönt, valamint egy év közúti járművezetéstől eltiltást szabott ki rá. Büntetését a férfi akkor nem fogadta el és tárgyalás tartását kérte.
A Kiskőrösi Járásbíróság most megerősítette korábbi döntését. Az ítélet jogerős.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.