Az apa egy Kiskunhalas környéki településen adta át a kormányt mindössze 10 éves kislányának, aki több mint 200 méteren keresztül vezette a kocsijukat.
Ez alatt a gyerek be sem volt kötve, és egy álló kamiont is ki kellett kerülnie, emellett pedig a hátsó ülésen ült 11 éves bátyja is.
A felelőtlen apa ezután lapott húzott a huszonegyre, és mobiljával büszként videózta is kislányát az életveszélyes mutatvány közben, a felvételt pedig elküldte volt feleségének, majd a biztonság kedvéért még közösségi oldalára is feltette.
Ãtengedte tÃzéves kislányának a vezetéstÃtengedte az autó vezetését a tÃz éves kislányának â a Kiskunhalasi Járási Ãgyészség vádat emelt a férfi ellen.A vád szerint a férfi ez év februárjában egy Kiskunhalas környéki településen beindÃtotta az autót, majd átengedte a vezetést tÃzéves kislányának, aki az autót önállóan vezette mintegy 200 méteren keresztül. A gyerek nem volt bekötve sem, valamint egy álló kamiont is ki kellett kerülnie. A kocsiban utazott a tizenegy éves bátyja is.A férfi mobillal felvette azt, ahogy a gyerek vezet, a felvételt egy közösségi portálon közzétette és volt feleségének is elküldte.Az ügyészség a férfit járművezetés tiltott átengedésének vétségével és mimdkét gyerek kapcsán kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja.
Posted by Magyarország Ãgyészsége on Tuesday, October 12, 2021
Hála az "apai büszkeségnek", a felvétel eljutott a hatóságokhoz is, és az apa ellen azonnal eljárást indítottak, most pedig vádat is emeltek: a férfinek nem csak járművezetés átengedésének vétsége, hanem két rendbeli kiskorú veszélyeztetése miatt is felelnie kell.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.