Egyre több laborkörülmények között növesztett szervvel végeznek biztató kísérleteket. A legújabb siker: kutatók patkányok és sertések testébe ültettek ilyen vesét, a szerv ráadásul valamelyest működött is, mert vizelési ingert váltott ki.
Egy magát K. Piroskának nevező hölgy megdöbbentő hirdetést közölt a legnagyobb hazai apróhirdetési portálon: eladó az egyik vesém családi okból. A hirdetésre még lehet jelentkezni.
A férfinek 2006-ban azt mondták, hónapjai vannak csak hátra. Ám azóta eltelt kilenc év, ő bejárta a világot és esze ágában sincs itthagyni a földi létet.
Magyarországon több tízezer embert érintenek a vesével kapcsolatos megbetegedések, mégis, a lakosság 90 százaléka nincs tisztában az elváltozások fontosabb jeleivel.
Gálvölgyi János unokája vesetranszplantáción esett át, s pár évvel később kezdett úszni. Utána átúszta a Balatont – pedig, úgy tűnik, mindez csak a kezdet volt.
David Johnson nyugdíjas ékszerész telefonja a minap hajnali négykor csörgött. Az 52 esztendős brit férfi először fel sem akarta venni, mert úgy gondolta, valaki csak betyárkodik, de végül felemelte a kagylót.
Az orvosok is azt mondják, egy vesével vígan élhetünk, de persze csak akkor veteti ki az ember önszántából a „felesleges” szervét, ha segíthet valakin. Egy nepáli faluban azonban egészen máshogy mennek a dolgok.
Az El Salvadorban született Ruth Villalta státusza végzetes egészségügyi komplikációkkal járhat. Sokat adott neki az Egyesült Államok, éppen ezért nem érti, ha valakinek életmentő műtétre van szüksége, miért nem segítenek rajta?
Bizarr módon próbálta felhívni a figyelmet eladó veséjére egy kínai férfi. Az úr felmászott egy pekingi kórház közelében található fa tetejére és úgy kiabálta ki a világnak, hogy van egy felesleges szerve.
Egy 11 hónapos magyar kislány szerveivel él tovább egy német és egy osztrák nő. A baba otthoni balesetben halt meg, a szülei döntöttek úgy, hogy felajánlják a szerveit.
Elképesztő kálvárián ment keresztül az angol Wishick család, de szerencsére mindenki jól van. Az apa a fia, az édesanya a lánya életét mentette meg a veséjével.
Ivan Pesicet meglepte az őt kis híján megnyomorító Németh Győző bűnbánata és az is, hogy veséjét kínálja fel neki engesztelésképpen, de nem kér belőle.
Csupán 1% esélyt adtak az orvosok Lisa Tilbury magzatának, akinél a 20. héten a veséje fölött egy tumort fedeztek fel. A kismama ennek ellenére nem szakította meg a terhességet, és most azért küzd, hogy gyermekét, még a méhében megoperálják.
Samantha Lamb úgy érzi, rosszul döntött, amikor férjének adta az egyik veséjét, hiszen elváltak. A férfi megcsalta, ezért kéri vissza a szervet, amire nem sok esélye van.
Hiába nyeri sorra a bowlingvilágversenyeket a sümegi Lőrinczné Halász Klára, nem kaphat állami támogatást a felkészülésre és az utazásra. Ennek oka, hogy szervátültetettként aratja sikereit.
Húgyúti fertőzés gyanújával került kórházba egy fiatal lány. A vizsgálatok közben az ultrahangon úgy látták, az egyik veséjén egy hatalmas ciszta van. Műtét közben kiderült, hogy valójában egy másik vese, sőt a lánynak még egy...
Vígan élhet teljes életet az a 12 éves borsodi kisfiú, akinek meglévő veséi mellé további kettőt ültettek be egy súlyos betegség miatt. Leleszi István egy hároméves gyermek szerveit kapta meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.