A falu, ahol mindenkinek egy veséje van

szervkereskedelem
PUBLIKÁLÁS: 2015. július 26. 13:30
Az orvosok is azt mondják, egy vesével vígan élhetünk, de persze csak akkor veteti ki az ember önszántából a „felesleges” szervét, ha segíthet valakin. Egy nepáli faluban azonban egészen máshogy mennek a dolgok.
I. Á.

A Hokse nevű nepáli falut nem véletlenül hívják „vesék völgyének”. Lassan ugyanis nem lesz olyan lakos, akinek meglenne mind a két szerve. Mindannyian eladták. Azzal ámítják őket, hogy nem lesz semmi gond, mivel úgyis visszanő.

– Tíz éve járnak ide az ügynökök, és 2000 dollárnak (568 ezer Ft) megfelelő összeget kínálnak a vesékért. Aki belemegy, Indiába utazik a műtétre – magyarázza a mindennapos dolognak számító esetet Geetha.

Az asszony sokáig ellenállt a kísértésnek, de ahogy nőtt a család, egyre nagyobb szükségük lett volna saját házra.

– Szerettem volna, ha megvan a saját békénk, az otthonunk, egy kis kerttel, úgyhogy végül beadtam a derekam. Nagyon rövid ideig tartott a műtét, és nem éreztem semmilyen változást, ráadásul a pénzt is annak rendje és módja szerint megkaptam – fűzte hozzá a nepáli asszony, aki végre be is költözött csodás kis házába.

Az idei, március 25-ei földrengésben azonban Geetha mellett sok más hoksei lakos is földönfutóvá vált, és már nincs mit eladniuk.

Míg az illegális szervkereskedők eddig szép szóval – inkább hazugsággal – és mézesmadzaggal szerezték meg, ami kellett nekik, a természeti katasztrófa óta elszaporodtak azok az esetek, amikor már nem kérdeznek, hanem elrabolják az embereket, és elveszik a belső szerveiket, lett légyen bármi egészségügyi következménye... 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.