Aktuális

Hihetetlen dolgot találtak a lány testében az orvosok

Bors

Létrehozva: 2013.05.18.

Húgyúti fertőzés gyanújával került kórházba egy fiatal lány. A vizsgálatok közben az ultrahangon úgy látták, az egyik veséjén egy hatalmas ciszta van. Műtét közben kiderült, hogy valójában egy másik vese, sőt a lánynak még egy harmadik veséje is volt ugyanazon az oldalon - vagyis összesen négy vesével élt.

A Daily Mail beszámolója szerint orvosa először húgyúti fertőzéssel kezelte a húszéves Jessica Curphey-t, aki aztán olyan elviselhetetlen fájdalmat érzett a jobb oldalán, hogy egy barátja bevitte a kórházba.

Az ultrahangvizsgálat után az orvosok arra gyanakodtak, hogy egy óriási ciszta nőtt Jessica veséjén, ám aztán kiderült, hogy valójában egy második veséje is van azon az oldalon.

Mivel az extra szerv nagyon rossz állapotban volt, a lányt meg kellett operálni. A műtőasztalon aztán újabb meglepetéssel szembesültek az orvosok: kiderült, hogy még egy további vese is van a jobboldalon, vagyis így összesen a normális kettő helyett négy vesével élt a lány - három volt jobboldalt, egy pedig baloldalt.

A rossz vesét kivették, ám Jessicának még így is maradt három, történetével pedig azóta is előszeretettel szórakoztatja ismerőseit.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194002_auto_resized.jpg
origo.hu

Leengedtek egy kötelet a titokzatos tengeri üreg mélyére; hihetetlen, mit találtak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715024411
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194823_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Komment – Lejárt az ajánlásgyűjtési és jelöltállítási határidő a június 9-i önkormányzati választásra + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715024411
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194798_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Mi a fenék voltak ezek?!" – Három repülő objektum szelte át az égboltot, földönkívülieket sikerült levideózni?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715024411
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715024411
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715024411
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?