Veséjüket adták a kicsiknek a hős magyar szülők

transzplantáció
PUBLIKÁLÁS: 2015. október 27. 04:10
Öt gyerekből háromnak volt veseátültetése a vésztői Marton családban. Két testvér a szülők egy-egy szervével élhet tovább.
kbv

Ha egy beteg gyerek születik egy családba, azt is nehéz feldolgozni. Három életveszélyben lévő gyerekről gondoskodni viszont már maga a tragédia. A vésztői Marton családban öt gyerekből háromnak volt szüksége életmentő transzplantá­cióra. Egy genetikai betegség miatt a veséjük felmondta a szolgálatot, ha nem kapnak új szervet, már meghaltak volna. Két gyermek életét végül a szüleik egy-egy szerve mentette meg.

Elsőként a most húsz­éves Brigiről derült ki, hogy alapbetegségein kívül valami más sem stimmel vele. A lány egy születéskori oxigénhiányos állapot miatt középsúlyos agyi bénulásban szenved. Tíz éve pedig kiderült: új vesére lesz szüksége.

– A diagnózis után azonnal felkerült a várólistára, de több mint három évig meg sem csörrent a telefon. Ezért vetődött fel az élődonoros transzplantáció lehetősége. Azonnal vállaltunk minden kockázatot. Az apjuk, Karcsi volt az első számú jelölt, de engem is kivizsgáltak. A vizsgálatok közben kiderült, hogy epegyulladásom van, műteni kellett – mesélte Marton Károlyné, Ica.

Az első transzplantáció sikeres volt, Briginek már nem volt szüksége a heti többszöri dialízisre. Hat-hét évre mindenki megnyugodott, a rémálom viszont tavaly ősszel újra kezdődött.

– Karcsi fiamnak ment a hasa, fájdalmai voltak, sokat hányt. Hamar megállapították, hogy ő is vesebeteg, és ekkor derült ki, hogy a genetika viccelt meg minket. Mivel örökölhető problémáról van szó, a másik két fiút is kivizsgálták. Balázs egészséges, de Robi állapota súlyosabb volt, mint arra bárki is számított. Éjszakákat sírtam át tehetetlen dühömben, úgy éreztem, elátkozták a családot. De sírtam amiatt is, hogy láttam, a két fiú betegsége miatt Balázs mennyit dolgozik. Állataink vannak és egy kis gyümölcsösünk, szinte mindent magunknak termelünk meg a kertben – magyarázta Ica, aki azonnal arra gondolt, most talán jó lehet donornak.

Ekkor azonban egy újabb kínzó kérdés ütötte fel a fejét: a két fiú közül ki kapja édesanyja veséjét?

– A legjobb az lett volna, ha lenne három vesém. Az orvosok óva intettek attól, hogy oda­ígérjem a vesém bármelyiknek is, hiszen hogyan számoltam volna el a másikkal, hogy őt nem szeretem annyira. Várni kellett, míg egyiküknek nem érkezik mástól vese – folytatta.

A hihetetlen őrlődésnek és tehetetlen várakozásnak idén február 5-én szakadt vége. Megcsörrent a telefon: Robinak találtak donort. Az édesanya veséje végül Karcsié lett, ők ketten jú­nius 10-én, egyszerre feküdtek fel a műtőasztalra.

– Kicsit fázósabb lett a derekam, de mást nem veszek észre abból, hogy egy vesém van. A fiúk már iskolába járnak, ez nekem bármit megér – mond­ta Ica.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.