Változik a Bartók Béla út forgalmi rendje Budapest XI. kerületében, szombaton a Budafoki útra terelik a forgalmat - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
<p>Az első újkori olimpia óta duplájára nőttek – súlyban – a sportolók, centikkel magasabbak, és eredményekben is sokat léptek előre. Vessük össze 1896 és 2016 bajnokait!</p>
<p>Mobil, laptop, tablet, tévé és még sorolhatnánk. Mindezek manapság az életünk nélkülözhetetlen részévé váltak. Egy kétgyerekes édesanya azonban úgy gondolta, hogy családja modern kütyük nélkül is képes boldogulni, így egy hét...
<p>A testünk változik a korral, így a nemi szervünk is. A változás pedig természetesen kihat a szexualitásra. Aggódik, hogy valami normális-e vagy sem? Íme, ilyen az egészséges nő puncija húszas, harmincas és negyvenes éveiben!</p>
Egy éve még azt sem gondolta, lesz miről beszélniük ennyi idő múlva, most viszont már többször is koccintott az évfordulójukra a műsorvezető és vőlegénye, akik kis családi házat álmodtak meg maguknak, benne gyerekzsivajjal.
Sosem a simulékonyságáról volt éppen híres a humorista, ám most egyesek szerint még annál is magának valóbb és kiállhatatlanabb, mint volt. Az apaság megváltoztatta?
A magyar fociválogatott 1986-ban járt utoljára világversenyen, a mexikói vb-n szerepelt. 29 év telt el, a Bors pedig összeszedte, miben változott az életünk azóta.
Nincs még egy nő, akinek ilyen rövid idő alatt ennyit változott az arca. Zimány Lindát 2001-ben ismertük meg bájos, 15 éves Britney Spears-hasonmásként. Azóta, mondhatni, felismerhetetlen lett, hiszen aki azóta nem látta, rá sem ismer.
Vadóc tinilányból nővé cseperedett Tóth Andi – legalábbis külsőre. Az X-Faktor 16 éves győztese legutóbbi fotója olyan merészre sikerült, hogy rajongóit is megdöbbentette.
Némi nyugtalanságra, egy kis izgalmas feszültségre minden jegy számíthat a következő napokban. Változás áll be a megszokott dolgokban, váratlan események és elhatározások követik egymást. Demeter Mónika asztorlógus írta le, mi vár a héten.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.