Fábry Sándor egyre mogorvább, mióta apa lett

változás
PUBLIKÁLÁS: 2016. február 18. 12:30
Sosem a simulékonyságáról volt éppen híres a humorista, ám most egyesek szerint még annál is magának valóbb és kiállhatatlanabb, mint volt. Az apaság megváltoztatta?
Bors

Ötéves nagylány már Fábry Sándor gyereke, Borbála, akiért a showman szó szerint él-hal. Ez nem is csoda, a kislány későn érkezett showman életébe, aki már 62 éves, de úgy tervezi, unokái születését is látni fogja.

Sosem titkolta, célja, hogy hosszú és teljes életet éljen. Ám a hot! magazin szerint akik az elmúlt hetekben látták, közel sem ilyesfajta kicsattanó jókedvről számoltak be. Bach Szilvia kiállításán, ahová barátként és műélvezőként érkezett, a lap szerint sokaknak feltűnt, hogy már nyoma sincs a régi vitalitásnak, csipkelődésnek, tréfáknak. Sándor pedig az ilyesfajta rendezvényeken túl is egyre morcosabb, rosszkedvű.

A beszámoló szerint Fábry szinte cammogott, egyedül üldögélt egy félreeső helyen, nem volt hajlandó bemenni az emberek közé, és még a sapkáját is az arcába húzta.

Igaz, Sándor eddig sem a kedvességéről volt híres. Leányfalun például, ahol él, arról híres, hogy volt idő, amikor úgy válogatott a piacon a barackok között, hogy ami nem tetszett neki, azt egyszerűen elhajította. Fábry egyébként korábban maga is beismerte, a vele való együttéléshez képest a Holdraszállás laza teadélután.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.