Celeb

Undorodik a hústól Damu Roland

ozs

Létrehozva: 2016.09.05.

<p>Damu Roland nemcsak beszél róla, hanem tényleg sokat változott, mióta kiszabadult a sittről.</p>

A Jóban Rosszban egykori rossz fiúja a valóságban is jó útra tért. Olyannyira, hogy a korábbi táplálkozási szokásainak ellentmondva, ma már rá sem tudni nézni olyan ételekre, amelyeknek bármi köze is van az állatokhoz.

– Valóban egy ideje vegán életmódot követek. Ennek már lassan fél éve. Pontosabban négy hónapja, de fogalmam sincs, hogy mi hozta ki ezt belőlem. Szerintem a szervezetem most kezdett el tisztulni. Egészen más ételeket eszem, mint előtte negyvenegy évig. És a legdurvább, hogy ettől ugyanúgy jól érzem magam – jellemezte életmód- váltását Damu Roland, akinek meggyőződése, hogy a rácsok mögött töltött éveknek semmi köze ahhoz, hogy nem kívánja a húst. Tehát nem a börtönkoszt miatt undorodik a korábban annyira kedvelt rántott hústól.

Csípős

Egyes elméletek szerint a húsmentes étel szelídebbé tesz. Könnyen lehet, hogy Damu az őt börtönbe jutató indulatait szeretné így kordában tartani. Takács Gabi

– A vegán étkezés alapja, hogy nem eszel állati eredetű ételt. A börtönben nem volt vegán menü – mondta Damu. Úgy tűnik, az életmódváltást teljesen komolyan gondolja a színész, ugyanis a sportra is nagy figyelmet fordít. – Naponta legalább húsz kilométert gyalogolok, mert a tömegközlekedés még mindig nincs megoldva Magyarországon, illetve Budapesten. Aki azt hiszi, hogy ez egy jópofizás, vagy nekem ingyenreklámra van szükségem, az nagyon téved. Muszáj sportolni, anélkül ma már semmi nem megy – majd hirtelen váltott.

– Meg amúgy is, mindig vigyáznod kell. Egyszer mondasz rosszat, és hamarabb kerülsz  a rácsok mögé, mint én. Hidd el!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192169_auto_resized.jpg
origo.hu

Meghalt az argentinok világbajnok szövetségi kapitánya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714970111
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191573_auto_resized.png
metropol.hu

Eddig tart a nyárias meleg, az egész országot elmossa az eső

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184224_auto_resized.jpg
vg.hu

Ezt sokan benézték: tévedés, hogy a románok jobban élnének, mint a magyarok – de akkor mi van a háttérben?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714970111
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Az egész ország riasztást kapott, ekkor csap le a brutális vihar

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192258_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191814_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap