KOS:
PÉNZ: kiemelkedő bevételt a hétre nem jeleznek a fényszögek, viszont van remény, hogy egy elmaradt átutalásra sor kerüljön, amire a csütörtök utal jelzéseivel.
MUNKA: kedden egyik munkatársával lehet apróbb nézeteltérése. Pénteken egy kisebb feladatot kaphat, amit kisujjból ráz ki. A vállalkozóknak ma lehet újabb érdeklődője.
ÉRZELMI ÉLET: a szerelmesek és az együtt élők egy viszonylag nyugodt hétre számíthatnak. Ebből kiemelkedő a szombat, ami egy kellemes napot ígér.
HOLDHOROSZKÓP: a hét elején a társkapcsolatát érinti a Hold, majd a jelentősebb pénzek és bankügyek felett halad át, végül az utazás és kikapcsolódás területét érinti.
PÉNZ: új irányt vehetnek pénzügyei, ám előfordulhat, hogy a héten ennek még kézzelfogható jele nincs. Egy elenyésző kiadás lehet a hét első felében.
MUNKA: a hét közepén feladatai halmozódhatnak, és könnyen úgy érezheti, hogy nem lesz ideje határidőre teljesíteni, de aggodalma indokolatlan. A vállalkozók üzlete még várat magára.
ÉRZELMI ÉLET: a házasok és együtt élők között ma kisebb nézeteltérés adódhat. Viszont ezután békésebb napok következhetnek. A magányosoknak még várniuk kell a szerelemre.
HOLDHOROSZKÓP: éji világítónk ma és holnap a munka területe felett halad, majd áttér a partnerséget jelző helyre, ahol változékony lehet.
PÉNZ: kis mértékű anyagi élénkülésre a hét második felében számíthat. Azonban pénteken vigyázzon értékeire, vagy figyelje a pénztárost, nehogy megkárosítsa!
MUNKA: csütörtökön sokasodhatnak feladatai, és előfordulhat, hogy egy kollégája hibás munkáját is önnek kell helyrehoznia. Aki cégét vezeti, helyezze a hangsúlyt a piaci lehetőségekre!
ÉRZELMI ÉLET: pénteken és vasárnap, kisebb nézetkülönbség adódhat, viszont a szombati nap igen harmonikus. Ezt érdemes kihasználni valamilyen közös programot beiktatva.
HOLDHOROSZKÓP: a kreativitás, a vállalkozás területét érinti ma és holnap a Hold, majd áttér a munka és a párkapcsolat területére.
PÉNZ: kilátásba helyezhetnek egy nagyobb célprémiumot, de az összegre még várni kell. Egy elmaradt pénzt sem akarnak megadni, vagy átutalni.
MUNKA: még a hétvége előtt kioszthatnak önre egy feladatot. Aki egy új állást pályázott meg, ekkor rendelhetik interjúra, de lehet, hogy a csodák most elmaradnak.
ÉRZELMI ÉLET: a nagy szerelemre várni kell még néhány hetet. A szerelmesek és az együtt élők a hét közepén konfliktusba keveredhetnek, de helyreáll a béke.
HOLDHOROSZKÓP: az otthont és a családot, majd a szerelmet és a gyermeket, a sportot jelző terület felett halad át a Hold, ami önnek mind szív közeli, majd ezt követi a munka területe.
PÉNZ: már útban van ön felé egy összeg, amit vár, de ne legyen csalódott, ha a héten még nem érkezik meg! Így lehet, hogy kicsit csúsznak befizetései.
MUNKA: kollégái köreiben érdemes odafigyelnie megnyilvánulásaira, mivel most ártatlanul bánthat meg másokat! A magánzóknak új érdeklő péntekre várható.
ÉRZELMI ÉLET: a hét legharmonikusabb napja a szombat lehet, akár párban él, akár szerelmi kapcsolatban. Érdemes emlékezetessé tenni, pl. egy gyertyafényes vacsorával.
HOLDHOROSZKÓP: a héten a hivatalos ügyek után, a családi kötelékek és otthona, majd a szórakozás és kreativitás, valamint a vállalkozás életterülete felett jár a Hold.
PÉNZ: nagyobb pénzforgalom nem várható. Ma és holnap lehetnek kiadásai, de elenyészők. Viszont szombaton költekezési kedve növekedhet.
MUNKA: aki új munkahelyre pályázott, a héten még ne várjon visszajelzést. Inkább legyen türelemmel, mert egy merőben új lehetőség van úton, csak még várni kell rá egy keveset.
ÉRZELMI ÉLET: a szombati nap teheti fel a hétre a koronát. Előtte átmeneti súrlódások lehetnek úgy a szerelmesek, mint a házasok között. Új kapcsolatot nem ígérnek a bolygók.
HOLDHOROSZKÓP: a Hold égi útja ma és holnap a pénzügyeket felügyeli, majd áthalad az apró ügyes-bajos dolgok felett, végül az otthon és a család következik.
PÉNZ: kiugró jövedelmeket és kiadásokat nem ígérnek a csillagok. A hét második felében viszont vásárlási kedve nagy mértéket ölthet, aminek érdemes határt szabni.
MUNKA: pénteken egyik kollégájával, akivel egyébként jó kapcsolatot ápol, nézeteltérésbe keveredhet. A vállalkozóknak a hétvégén várható újabb érdeklődő.
ÉRZELMI ÉLET: a függetleneknek úgy tűnhet, mintha egy kapcsolat venné kezdetét, de mintha valamelyik fél mégis meggondolná magát. A családokba a hétvégére béke költözik.
HOLDHOROSZKÓP: égi kísérőnk személyes énjét érinti, majd a pénzügyek felé veszi az irányt, végül a rokonok, és a közvetlen környezet terültét célozza meg.
PÉNZ: pénteken esélyes egy kisebb jövedelemre. Viszont ekkor megállapodást ne kössön, mert valami meghúzódik a háttérben, és csak baja származhat belőle!
MUNKA: egy határidős munka még mindig húzódhat egy keveset, de legalább feloldozás lesz tőle megszabadulni. A cégüket vezetőknek több érdeklődőjük is lehet.
ÉRZELMI ÉLET: néhány szingli körül többen is legyeskedhetnek, de mintha bátortalanok lennének kezdeményezni, vagy megelégszenek az apróbb flörtökkel.
HOLDHOROSZKÓP: a Hold útja ma és holnap a titkok és a titkos ellenségeket jelző területen, majd a személyét érintőn, végül pedig a pénzügyek és a megszerzett javak útján vezet át.
PÉNZ: kiemelkedő bevételre a héten ne számítson. Ami azért abban ne gátolja meg, hogy nagyívű terveket kovácsoljon, és fantáziája szárnyaljon.
MUNKA: egyik munkafeladat áll, mert vagy nincsenek meg a feltételek, vagy valamelyik partner húzza az időt. A magánzóknak csütörtökön lehet új érdeklődőjük.
ÉRZELMI ÉLET: a meglévő szerelmek tovább mélyülnek, de újat most nem jeleznek a csillagok. Viszont nincs már olyan messze! Az együtt élők szervezzenek szombatra valamilyen programot!
HOLDHOROSZKÓP: a barátok és jóindulatú támogatók, majd az elzárt és tudományos területek, a titkos ügyek, és végül személyes énjét érinti a heti Holdjárás.
PÉNZ: egy kisebb összegre lehet számítani a hét második felében. Viszont egy elmaradt kifizetésre még egy-két hetet, lehet, hogy várnia kell.
MUNKA: holnap úgy érezheti, hogy a sors ön ellen szegődött, mert bármit csinál, vagy tervez, az nem úgy végződik. A vállalkozók egy nyugodt hétre számíthatnak.
ÉRZELMI ÉLET: a szerelmi kapcsolatban lévők többnyire egy kiegyensúlyozott hétre, a társas kapcsolatban élők pedig egy változékonyra számíthatnak.
HOLDHOROSZKÓP: ma és holnap hivatása felett jár az égi világító, ezt követi a kikapcsolódás, és szórakozás területe, majd az elmélyülés, elvonulás következik, ami e jegytől nem is áll oly távol.
PÉNZ: pénteken legyen takarékosabb, mert valahogy ekkor könnyebben adhat ki felesleges dolgokra, és még egy kisebb, de váratlan költség is felmerülhet.
MUNKA: többnyire előnyös hatások várhatók munkájában, mint amikor minden szépen halad a maga medrében. A vállalkozóknak is nem sokára beindulhat az üzletük.
ÉRZELMI ÉLET: a nagy szerelem még odébb van, viszont a meglévőkre kedd kivételével egy szép hét vár, emlékezetes szombattal. A házasságban élők között kisebb súrlódások lehetnek.
HOLDHOROSZKÓP: az utazások, tanulmányok fölött kezdi meg égi útját a Hold, ezt követi a karrier területe, aztán jöhet a jól megérdemelt kikapcsolódás.
PÉNZ: a hétvégén kísértse meg szerencséjét, persze csak módjával! Szerencsére nagyobb kiadás nem veszélyezteti, igaz nagyobb bevétel sem, csak, ha a szerencse ön mellé áll.
MUNKA: egy új, és nagyobb feladat híre röppenhet fel, ami ugyan még nem aktuális, de mégis a fülébe jut. Megeshet, hogy ennek vezetésével önt fogják megbízni.
ÉRZELMI ÉLET: kellemes flörtökben lehet része, de semmi több, bírja ki még ezt a pár hetet! Akik együtt élnek változékony hétre számíthatnak, apróbb nézeteltérésekkel.
HOLDHOROSZKÓP: a Hold a más révén szerzett haszon területéről, a tanfolyamok és a vallás házának érintésével a hivatás felé veszi útját.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.