Hoppá: hetvenévesen kiszőkült Kovács Kati

szőke
PUBLIKÁLÁS: 2015. január 29. 04:20
Mindenki meglepődött A Dal első elődöntőjén megjelenő énekesnő új külsején. Kovács Kati már egy ideje tervezte a változtatást.
Bors

Megújult külsővel és széles mosollyal érkezett A Dal első elődöntőjére Kovács Kati. A legendás énekesnő idén már nem a zsűri székében, ha­nem a közönség soraiban foglalt helyet, ám egy cseppet sem bánta, hogy már csak nézőként szemléli a dalversenyt. Kati a Borsnak elmondta: idén már sokkal felszabadultabban követte végig a versenyt, hiszen minden felelősség áthárult kollégájára, Pierrot-ra.

– Teljesen más a hangulat a nézőtérről, mint a zsűri székéből, más a hangzás, és sokkal jobban élveztem a műsort. Nem kellett szakmailag szemlélnem semmit, fantasztikusan éreztem magam. Pierrot tökéletesen megállta a helyét, jól pontozott és zseniálisan kommentálta az előadókat. Tökéletes helyettesem – mondta el Kati, aki a műsor napjára csináltatta új frizuráját.

– Már régóta terveztem valami változtatást a külsőmön, és most elérkezett az idő. A fodrászommal a hamvas szőke mellett döntöttünk, kicsit még szokatlan, de nagyon tetszik – mosolyodott el a csillogó kövekkel és kristályokkal kirakott blézerben mutatkozó művésznő.

Huszonegy esztendő hat frizurája
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.