Ma este, 20.45-től Nemzetek Ligája-összecsapáson lép pályára a magyar fociválogatott Észtország ellen. A csapat összeállítását sérülések nehezítik, ám minimum egy pontot muszáj szerezni.
Egy év után nyerne újra hazai közönség előtt a magyar fociválogatott az észtek elleni Nemzetek Ligája-meccsen. Nagy Ádámék célja, hogy újra szoros kapcsolat alakuljon ki a csapat és a szurkolók között.
Eltörték az állkapcsát és a fogai is megsérültek a DAC szlovák válogatott focistájának, Lubomir Satkának, amikor az éjszaka közepén megtámadták a pozsonyi Szentháromság téren.
Huszonnégy órás ellátást igényel a kórházban, de él a májelégtelenséggel küzdő korábbi újpesti válogatott focista, Rostás Sándor, akinek halálhíre vírusként terjedt el.
Észtországban eldőlt, nem nyeri meg a csoportját a magyar fociválogatott a Nemzetek Ligájában, így majd csak a jövő évi selejtezőkön harcolhatja ki a hazai Eb-szereplést.
Visszatért a Kansas Citybe Németh Krisztián, aki ezzel a legtávolabb focizó magyar válogatott lett. De ha Marco Rossi hívja, szívesen átutazza a Földet a nemzeti csapatért.
A Duna Arénában 5200 néző szórakozott a magyar Millennium Masters–Világválogatott 5-5-ös vízilabdameccsen. Kásás Tamás volt a legnépszerûbb, vele beszélgettünk.
<p>Barcelona a magyar póló emlékezetes városa. Öt éve vízilabda-válogatottunk ott szerzett vb-elsőséget. No de a katalán városban élen végzünk az Eb-n is? Erről kérdeztük Erdélyi Balázst.</p>
Ahogy a Bors elsőként megírta, Gera Zoltán 39 évesen, 97-szeres válogatottként visszavonult. Az Angliában mágikus magyarként emlegetett futballista felemelő pillanatokkal ajándékozta meg a szurkolókat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.