Gratulálhatunk a kinevezéséhez?
Sajnos még nem. A személyes tárgyalásra ugyanis még nem került sor a miniszterelnök úrral. Budapest felé autózva dugóba keveredtünk, több mint fél órát késtünk, a kormányfő pedig napi ügyek miatt nem tudott tovább várni.
Nyilván, a megbízatása csak időkérdése. Tudja már, hogy miből áll majd a tanácsadói munkája?
Erről csak a találkozó után tudok konkrétumokkal szolgálni. Minden bizonnyal a szakmai meglátásaimmal kell majd segítenem a magyarországi támogatású nagyváradi akadémia működését. Összekötő kapocs lennék Orbán úr és az akadémia között.
Hogyan került újra képbe?
Karácsony előtt Sorin Cigan, az Újpest, majd a Ferencváros egykori csatára, aki Nagyvárad mel- lett üzemeltet egy román bajnokságban szereplő ifjúsági csapatot, megkeresett, hogy benne lennék-e egy akadémia létrehozásában. Én pedig nyitott vagyok egy ilyen feladatra. A labdarúgásban születtem, abban élem az életemet, s abban is fogok meghalni.
Mennyi elfoglaltságot jelentene a munka az akadémián?
Hetente kétszer-háromszor foglalkoznék a gyerekekkel, de elsősorban az edzőikkel. Úgy vélem ugyanis, hogy a játékosok és a gyerekek kiválasztásánál is fontosabb a megfelelő edzők megtalálása.
Kik jelentkezhetnek majd az akadémiára?
Nem tudom, ez még nyitott kérdés. Annyi bizonyos, hogy rengeteg itt nálunk a tehetséges fiatal, akik a megfelelő képzés segítségével sokat segíthetnek a magyar futballnak.
Nagyváradon mai napig felismerik az emberek?
Igen, sokan. Ha megyek az utcán, ismerősök, ismeretlenek még mindig megállítanak, köszönnek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.