Cosimo Inguscio sokáig a Honvédban még a kispadra sem ülhetett le, mert nem volt meg az ehhez szükséges licence, szertárosnak volt kikiáltva, holnap viszont a magyar férfi felnőtt válogatottat irányítja az észtek elleni Nemzetek Ligája-csoportmeccsen. Marco Rossit a görögökkel szembeni találkozó után tiltották el sportszerűtlen viselkedése miatt. Helyét a 2012 óta segítőjeként szolgáló Cosimo foglalja el a kispadon.
– Nagyon jó ember, kedves, lelkis, sokkal nyugodtabb, mint Rossi. Kiegészítik egymást, ezért működnek olyan jól együtt – mondta az egyik, neve elhallgatását kérő korábbi válogatott kerettag. – Cosimo rendkívül jó erőnléti edző. Míg ő végezte a munkát a Honvédban, látható volt, hogy a csapat nem egyszer a 90. perc után nyert meccseket.
A játékos hozzátette: nem gondolja, hogy a válogatott hátrányt szenvedne amiért nem Rossi irányít majd, hiszen vélhetően minden utasítást megad majd a csapatnak, Cosimónak pedig csak kézben kell tartania a dolgokat. De az biztos, hogy új terep lesz neki.
– Azt gondolom, a pozitív hozzáállásával és szakmai tudásával csak jó hatással lehet a válogatottra.
Cosimo előbb érkezett Magyarországra, mint Rossi. Korábban Vincenzo Mazzeónak volt a segítője a Honvédban egy torna erejéig, majd az NB III-as csapat edzője lett. 2012-ben, amikor Marco Rossit nevezték ki a kispestiek élére, akkor került mellé segítőnek. Úgy tűnik, nagyon egymásra találtak: azóta is együtt dolgoznak mindenhol. Olaszországban alacsonyabb osztályban szereplő kluboknál vezetőedzőként is ténykedett. Úgy tudni, felesége évek óta vele él Magyarországon, két lánya viszont otthon maradt. Cosimo korábban elmondta: néha ők is ellátogatnak ide, nagyon szereti az egész család hazánkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.