Sport

Fejtörést okoz az összeállítás a magyar válogatottnál

Bors

Létrehozva: 2018.11.15.

Ma este, 20.45-től Nemzetek Ligája-összecsapáson lép pályára a magyar fociválogatott Észtország ellen. A csapat összeállítását sérülések nehezítik, ám minimum egy pontot muszáj szerezni.

Forrás: Végh István

Nincs könnyű helyzetben Cosimo Inguscio, a magyar fociválogatott másodedzője, aki Marco Rossi szövetségi kapitány eltiltása miatt az észtek elleni irányítja majd a csapatot.

Nem elég, hogy át kell vennie főnöke szerepét, még az összeállítás kapcsán is gondok jelentkeztek, mert hat játékos is sérültet jelentett a C divíziós bennmaradásért vívott meccs előtt.

A felkészülés előtt Sallai Roland és Fiola Attila dőlt ki, majd az edzőtáborban Ugrai Roland sérült meg. Ehhez jött még hozzá, hogy tegnap Gulácsi Péter, Lovrencsics Gergő és Gazdag Dániel is kidőlt. Inguscio a meccset felvezető szerda esti sajtótájékoztatón bevallotta, egyelőre még törik a fejüket Rossival azon, kikből álljon a kezdő tizenegy.

Sőt még az sem döntötték el, hogy Dzsudzsák Balázst pályára küldik-e, csak annyi bizonyos, ha az Arab Emirátusokban légióskodó szélső játszani fog, ő lesz a csapatkapitány.

– Nyilvánvaló, hogy Észtországnak is fontos, hogy ne essen ki, de nekünk még fontosabb – magyarázta a megbízott kapitány azzal kapcsolatban, tart-e attól, hogy kieshet a divízióból a magyar válogatott. – S hogy ez mekkora teherrel párosul? Nem érzem, hogy a remélt győzelem miatt teher lenne a csapaton. Sokkal inkább azt látom, hogy mindenki ki akar menni a pályára, hogy megmutassa: ez a válogatott többre képes annál, mint amit eddig mutatott.

Ez lehet a kezdőcsapat

A Nemzeti Sport szerint így áll majd ki a magyar válogatott az észtek ellen:

Dibusz – Baráth, Orbán, Kádár, Korhut – Nagy Á., Pátkai – Nagy D., Kleinheisler, Dzsudzsák – Szalai

A Bors napilap viszont ebben az összeállításban küldené pályára a csapatot:

Kovácsik – Lang, Orbán, Kádár, Korhut – Nagy Á., Pátkai – Nagy D., Kleinheisler, Dzsudzsák – Szalai

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142857_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713502510
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142641_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor régóta példátlan lépésre szánta el magát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137717_auto_resized.jpg
life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713502510
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17121665_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713502510
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713502510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget