Orbán már énekli a magyar himnuszt

Orbán már énekli a magyar himnuszt

válogatott
PUBLIKÁLÁS: 2018. november 17. 09:15
Villámgyorsan beilleszkedett, és a magyar válogatott húzóemberévé nőtte ki magát Willi Orbán. A honosított védő szép gólt fejelt, és már a Himnuszt is együtt énekli a többiekkel.
(t. n.)

Végre van ok a boldogságra. A magyar válogatott ugyanis tavaly október után – akkor Feröert győztük le 1-0-ra – tudott kapott gól nélkül megnyerni egy tétmeccset. Sőt 11 év elteltével sikerült újra sorozatban három téttel bíró hazai találkozót – Feröer, Görögország, Észtország – be­húzni. Az észtek elleni sikerrel Marco Rossi együttese sajnos még mindig nem biztosította be a helyét a Nemzetek Ligája C divíziójában, a finnek elleni vasárnapi meccs kimenetelétől függően pedig a 3. vagy a 4. kalapból várhatja majd az Európa-bajnoki selejtezők de­cemberi sorsolását.  

A magabiztos győzelem na­gyon jót tett a csapat moráljának, de egy játékos, a nemrégiben honosított Willi Orbán különösen boldog volt, hiszen gyönyörű fejessel szerezte meg első gólját a magyar válogatottban. A német származású védő, aki a csapat legértékesebb játékosa, ugyan csak októberben csatlakozott a mieinkhez, de villámgyorsan beilleszkedett. Ezt nemcsak a remek játéká­val, hanem azzal is bizonyítja, hogy máris együtt énekli a többiekkel a magyar himnuszt.

– Meccsről meccsre egyre jobban megy. Minél többet játszom a ma­gyar válogatottban, annál több sora ragad rám – árulta el a lefújás után Orbán, aki élete legérzelemdúsabb él­ményének nevezte az észtek legyőzését.

– Na­gyon büszke va­gyok erre a gólomra, amit rá­adásul a családom is a helyszínen láthatott. Jól érzem magam a válogatottban, boldog vagyok, amikor csatlakozom a csapathoz, mert mindenki nagyon kedves, segítőkész velem. Az ész­tek ellen mutatott mentali­tás­sal sok mindent elérhetünk. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.