Rossi válogatottja a legértékesebb

Rossi válogatottja a legértékesebb

válogatott
PUBLIKÁLÁS: 2019. március 01. 10:30
Rekordnak számító 18,4 milliárd forintra becsülik Marco Rossi magyar fociválogatottját, amiben Gulácsi és Orbán a két legtöbbre taksált focista.
K. B.

Soha nem taksálták még olyan sokra a magyar csapat értékét, mint most a Rossi-féle válogatottét. A focisták értékére specializálódott Transfermarkt 18,4 milliárd forintnak megfelelő euróra becsüli a nemzeti csapatunkba tavaly behívott focistákat, ezzel a magyar válogatott a 48. legértékesebb az egész világon. Ez a döbbenetes szám többek között annak is köszönhető, hogy most először éri el két magyar focista ára is a tízmillió eurós álomhatárt – a tavaly debütáló, német származású Willi Orbán 15 millió eurót (4,7 milliárd Ft), míg lipcsei klubtársa, Gulácsi Péter már 10 millió eurót (3,2 milliárd Ft) ér a portál szerint.

Korábban egy időben csak egy ilyen játékosunk volt: Dzsudzsák Balázs, akit hét évvel ezelőtt 5,7 milliárd forintra becsültek, ám mára az értéke 1,1 milliárd forintra csökkent.

A korábbi csapatrekordot egyébként az Egervári Sándor-féle válogatott tartotta, a 2011-es évben behívott focisták értéke 18,3 milliárd forint volt, azt követően öt éven keresztül folyamatosan esett vissza ez a szám. Érdekesség, hogy az utóbbi tíz év legértéktelenebb magyar csapata egyben a legsikeresebb is volt. Bernd Storck 11,4 milliárd forintra taksált válogatottja volt az, amelyik 2016-ban, 25 év után kijutott az Európa-bajnokságra, és Franciaországban csoportelsőként jutott a legjobb 16 közé a kontinenstornán.    

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.