A tojás az anyatej után a legjobb minőségű ételünk, mellesleg az emberiség legelterjedtebb fehérjeforrása. Magyarországon évente 2,3 milliárd tojás fogy, ami egy személyre vetítve 240 darabot tesz ki. A tojásnak számos jótékony hatása...
A tojásfestés hagyományosan azt a célt szolgálta, hogy összehozza a családokat. Zsigóné Kati tojásdíszítő szerint ennek idén még nagyobb jelentősége van.
Nyugodtan vehet tojást húsvétra, csak mosson alaposan kezet, miután a helyükre rakta őket. Pár dolgot azonban most figyelembe kell venni a koronavírus miatt.
Örök vita a szakértők körében is, hogy a konyhában használt nyers alapanyagokat meg kell-e mosni, vagy ezzel a művelettel csak többet ártunk? Élelmiszer-biztonsági szakértő segít eldönteni a kérdést.
Az éppen reggelit készítő nő arcába robbant az a két tojás, amit a mikrohullámú sütőben próbált megfőzni. A súlyos égési sérülés mellett az egyik szemére ideiglenesen meg is vakult Bethany Rosser.
Több nemzetközi áruházlánc bejelentette, hogy pár év múlva csak mélyalmos termelésből származó tojásokat fog árusítani. A váltás megdrágítja a reggeli tojásrántottát.<br />
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.