Ki mondta, hogy lehetetlen értelmi fogyatékos gyerekeknek irodalom-órát tartani? Papp-Für János költő időt és energiát nem sajnálva már több ezer sérült gyermek álmát váltotta valóra.
2020-ra minden alap- és középfokú képzésben résztvevő, valamint az első szakképesítését megszerző tanuló ingyenesen juthat hozzá a tankönyvekhez - közölte az emberi erőforrások minisztere csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Ismét egy alsós tankönyv verte ki a biztosítékot a szülőknél: 8-10 éves gyermekeiknek név szerint kellene megnevezniük osztályuk előtt, kit tartanak szépnek és jónak. A pszichológus sem érti, mi ezzel a cél.
„Sokan szomorúan kullognak haza, és kérdezik a szüleiket: anya, én nem vagyok szép? És nap mint nap így ülnek majd be a hátsó padokba, megbélyegzetten.”
Gyerekkorunk óta belénk rögződött, hogy az Én elmentem a vásárba kezdetű népdalban a tyúk azt mondja, hogy kitrákotty, a disznó, hogy rör, röf, röf, a lúd pedig, hogy gigágá. Egy olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy az általános...
A gyártó visszarendel minden példányt abból az egyetemi matematika tankönyvből, aminek a címlapjára egy pornószínésznő képe került. Az eset hatalmas botrányt kavart Thaiföldön, ahol megjelent a kiadvány.
Az idén is káosz jellemzi az iskolák tankönyvellátását – tudta meg a Bors több tanintézménytől és a szülőktől. A hivatalos közlés szerint zökkenőmentesen, apróbb hibákkal ugyan, de minden rendben van. A valóság köszönő viszonyban sincs ezzel.
Kiverték a biztosítékot az általános iskolákba kerülő hetedikes irodalom és nyolcadikos történelem tankönyvek, illetve az azokból kiragadott oldalak. Egyes vélemények szerint az irodalomkönyvbe a szocialista diktatúrát idéző írás is bekerült.
A mai tízéveseknek fogalma sincs arról, ki is volt a brazil rabszolganő, akinek a felszabadításáért talán még a szülei (vagy nagyszülei) is gyűjtést szerveztek a nyolcvanas években.
Nyakunkon a tanévkezdés, ami diákoknak a felhőtlen vakáció végét jelzi, míg a szülőknek bizony jelentős kiadást a családi kasszából. A Bors utánajárt annak, hogy mennyi pénzt is kell kiadniuk a családoknak becsöngetésig.
Még haza se jött a család a nyaralásból, máris várja a tankönyvbefizetésre felhívó csekk és a hipermarketekben a hatalmas tanszerakciók. Régen csak a szeptemberi fizetés ment el a beiskolázásra, ma már az augusztusi is.
Ahogy arról a Bors is beszámolt, a munkáltatók adhatnak dolgozóiknak iskolakezdési támogatást. A több tízezer forintba kerülő tanszerek beszerzéséhez szerencsére ezen kívül más
segítséget is igénybe vehetnek a rászoruló családok.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.