Marcaliban még nem kapták meg a tankönyveket

iskola
PUBLIKÁLÁS: 2014. november 04. 09:00
Két hónap telt el a tanévkezdés óta, de van iskola, ahol még mindig nem kapták meg a tankönyveket a diákok. Helyette nyomtatnak és fénymásolnak.
S. D.

Annak ellenére, hogy már novembert írunk, még mindig van olyan iskola, ahol nem kapták meg a tankönyveket. A Somogy megyei Marcali Gimnáziumában egy 21 fős osztályban csak három gyereknek van tankönyve a Sonline.hu szerint. A Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) szeptember 11-én az MTI-n keresztül a következő közleményt adta ki:

„Pontosan és időben megérkeztek idén a tankönyvek az iskolákba: a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) határidőre teljesítette a kiszállításokat. Szeptember 10-ig csaknem 9500 diákot érintett tankönyvcsomagokkal összefüggő reklamáció, amely a tankönyvcsomagok számához képest elenyésző, hiszen a több mint egymillió csomagnak alig kilenc ezrelékét teszi ki” – írta a Kello.

Bár nem tudjuk, hogy a marcali gimi érintett tanulói benne voltak-e ebben a 9500-ban, de ha igen, akkor is már meg kellett volna kapniuk minden könyvet. Ehhez képest az iskolában se matematika, se magyar tankönyvet nem kaptak még a nebulók, ahogy németet sem, pedig abból decemberben vizsgázniuk kell. Állítólag úgy tanulnak, hogy a tankönyvek oldalait telefonnal lefényképezik, a képeket feltöltik az internetre, és onnan kinyomtatják. A tankönyvek árát augusztusban kellett a szülőknek befizetni, tehát jogosan várhatják el, hogy évkezdéskor minden könyv meglegyen. A járási tankerület hangsúlyozta: nem ők tehetnek a kialakult helyzetről, hiszen az igényeket továbbították a Kello felé.

Megkerestük tegnap a Kellót, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot, és az Emberi Erőforrások Minisztériumát is a problémával, de lapzártánkig nem kaptunk választ egyik helyről sem. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.