„Sokan szomorúan kullognak haza, és kérdezik a szüleiket: anya, én nem vagyok szép? És nap mint nap így ülnek majd be a hátsó padokba, megbélyegzetten.”
Egészen hihetetlen az az egység, amit tanárok és diákjaik mutatnak most kockásinges kiállásukkal. Az, hogy nincs fűtés vagy vécépapír az iskolákban, még nem is a legsúlyosabb gond. A tanárok egyre leterheltebbek, és hogy sokszor milyen könyvekből képtelenek tanítani, arról megint egy elképesztő példát kaptunk.
Tudják, mit kérnek ma egy nyolcéves gyerektől? Hogy ismerje meg és viselje el a szégyen érzését. Egy munkafüzetben az áll, mutasson rá arra, ki a legszebb az osztályban, és nem nehéz elképzelni, ez mit jelent. Persze sokan választhatják azokat, akikkel jóban akarnak lenni. Akikkel megéri barátkozni. Ez tehát a közoktatás egyik fontos alapköve ma. A többiek meg szomorúan kullognak haza, és kérdezik a szüleiket: anya, én nem vagyok szép? És nap mint nap így ülnek majd be a hátsó padokba, megbélyegzetten.
Jó eséllyel ezek a nyolcévesek adják majd a jövő politikusait. Akit harmadikosként körülrajongtak, könnyen hiszi el, hogy akinek nincs semmije, annyit is ér… És akkor is ujjal fog mutogatni a kockásingesekre.
Persze amíg ilyenek a tanárok, mint most, nincs miért aggódni. Mert nekik még van szívük. Ők ki sem nyitják ezt a tankönyvet.
