Visszaadjuk az ingyentankönyv árát

Nincs semmi ördöngösség a dologban: a férjem a mérnök, kiválóan beszél angolul, jól fizető állása van egy multinál. A családi adókedvezmény pedig rengeteg, tekintve, hogy magas fizetésnek magas a kedvezménye. Tehát akinek már nem sokat változtat a helyzetén, az kap még egy zsák pénzt.

Persze: minden fillér számít. Nekünk is, nem igaz, hogy nem jön jól. Próbálunk okosak lenni, félrerakni, befektetni, gondolni a jövőre. Tehát azt nem mondhatom, hogy nem örülünk a pénznek.

De a pénz: felelősség. Minél több pénze van valakinek, annál inkább felelős személy szerint is az országért, a városáért, a környezetéért és azokért az emberekért, akinek rosszul megy. Mindegy, honnan nézzük a világot, ugyanez az eredmény jön ki. Ha a hazaszeretet a fontos, akkor azért, hogy az országunk épüljön-szépüljön, és akinek van pénze, az tegyen bele a közösbe a sajátjából, hogy ez megvalósuljon. Akinek pedig inkább az a fontos cél lebeg a szeme előtt, hogy csökkenjen a szegénység, támogassa a rászorultakat. Amikor az állam több pénzt hagyott nekünk, több feladatot is ránk hagyott, hiszen kevesebb anyagi lehetősége van az országszépítésre vagy a szegények megsegítésére.

Tulajdonképpen egyszerű a válasz innentől kezdve: ne vegyük igénybe a támogatást, maradjon a pénz a közösben. Mi azonban egy kicsit másképp döntöttünk. Úgy gondoljuk, hogy amit a közösségtől megkapunk anyagi támogatás formájában, azt köszönettel elfogadjuk – de visszajuttatjuk az összeget a közösségnek az általunk fontosnak tartott célra. Az iskola alapítványába fizetjük be a tankönyvek árát.

Ezúton szeretném bátorítani azokat az olvasókat, akik hozzánk hasonló körülmények között élnek, hogy maguk is válasszanak valami hasonló megoldást. Mert hiszek abban, hogy ez a hely itt körülöttünk akkor lesz jobb hely, ha személy szerint is teszünk érte.

Petra32