L.L. Junior is fellép a kormány által kezdeményezett Raktárkoncerteken. A rapper elmondta, hogy bár rengeteg fellépését mondták le a koronavírus miatt, mindennap énekel a csapatával.
Azért, hogy színésznő lehessen, arra is képes volt, hogy fonógyárban vállaljon munkát. A Jászai- és Prima Primissima-díjas színésznővel Gödöllőn, a kastélyban beszélgettünk beteljesült álmokról.
A kis Ella Legge angyalnak öltözve állt a iskola színpadán. Közben végig a nemzetközileg ismert jellel provokálta a közöséget. Pedig nem akart senkit sem bántani.
Úgy tűnik, még a jövő év elején sem láthatjuk színpadon Sas Józsefet. Erre utal, hogy a Fészek Művészklubban januárban is Schmuck Andor helyettesíti a sztrókja után lábadozó nevettetőt.
A nagybeteg humoristának egyetlenegy emléke maradt az édesapjáról, aki feltételez- hetően egy koncentrációs táborban halt meg a második világháború alatt.
A népszerű házaspár nemcsak a magánéletben, hanem a színpadon is remekül kiegészíti egymást. Ha netán egyikük leblokkol, és elfelejti a szöveget, akkor a másik máris a segítségére siet.
<p>Tavalyi műtétje után még fokossal jár, és csak kisebb szerepeket vállal, de Koncz a Borsnak elárulta: tartja magát ahhoz, hogy túl a nyolcvanon is játszania kell. A színpad az élete. </p>
Hosszú ideje nem lép színpadra a Jászai Mari-díjas színésznő. Venczel Vera színházi balesete óta hiányzik az előadásokról, sérülése már a múlté, mégsem tért vissza a Magyar Filmakadémia életműdíjával kitüntetett művésznő a színházba.
<p>Soha többé nem akar visszatérni a színpadra, inkább utazással és koncerteken tölti a szabadidejét Harkányi Endre, amióta felmondott a Vígszínházban. Egyedül él, a kollégái szeretete tartja életben. </p>
<p>A kicsik-nagyok legnagyobb kedvence ötven év után is fáradhatatlan a színpadon. A Kossuth-díjas színésznő elárulta, azért neki is akadtak hullámvölgyek az életében.</p>
Tegnap ünnepelte az 55. születésnapját az Artisjus-díjas színésznő, de ahelyett, hogy a barátnőivel bulizott volna, új szerepet próbált. Azt mondja, ez teszi maradéktalanul boldoggá, teljessé.
<p>Azt mondja a művésznő: ő maximalista őrült, aki a szívét és a lelkét is beleteszi abba, amit csinál. Legyen az egy koncert, vagy akár a karácsonyi főzés, ahol 300 töltött káposztát készít el egyszerre. A lényeg a tökéletesség. </p>
Három évtizedes, példátlanul sikeres közös munka után jöttek csak rá, hogy valójában a legjobb barátok. A burleszk királyainak titkáról most egy film rántja le a leplet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.