Celeb

Megkapta a második oltást is Meződi József

SM

2021. április 8. csütörtök 09:30

Az Apostol együttes énekese már csak arra vár, hogy újra színpadra állhasson, hiszen mindkét koronavírus elleni védőoltását megkapta. Meződi József úgy érzi, talán ezáltal végre ismét visszatérhet az élete a régi kerékvágásba.

Forrás: Bors archíve

Az Apostol együttes teljes létszámban az első oltáson túl van, az énekes azonban már mindkettőt megkapta.

A kínai vakcinával oltottak, a másodikat március végén kaptam meg – kezdte a Borsnak Meződi József. Nagyon vártam, hogy én is sorra kerüljek, az sem különösebben számított nekem, hogy melyik oltóanyagot adják be. Mint ahogy azt mindenki teszi, én is utána érdeklődtem, mire számíthatok, de szerencsére az ég világon semmilyen tünet nem jelentkezett egyik injekció után sem – jelentette ki a zenész, majd hozzátette, igyekszik koncertek híján is karbantartani a testét.

Van egy kardio edzéstervem, amit minden nap végigcsinálok. A reggeleimet ezzel kezdem, majd bemegyek a családi éttermünkbe, és besegítek, amiben csak tudok. Általában néhány kiszállítást magamra vállalok. Sajnos az ember nem tud mit csinálni ebben a járványhelyzetben, szinte sehova nem tudunk menni, így a nap végén levezetésképpen mindig zenélgetek, énekelek egy kicsit, de olyan is van, hogy a zenekar teljes műsorát végig játszom gyakorlásképpen. Ha az idő engedi, akkor sokat szoktam sétálni az erdőben is – mesélte az énekes.

Az Apostol együttes is több mint egy éve nem lépett színpadra, az Arénás koncertjüket is többször el kellett halasztani.

Ha minden jól alakul, október 24-én lesz egy nagykoncertünk, reméljük, hogy ezt már megtarthatjuk, mert mindnyájunkra ráférne. Több felkérés is érkezett hozzánk, sokan szeretnének újra látni minket, de nem tudjuk, ennek mikor jön el az ideje. Bízunk benne, hogy még színpadra léphetünk!

További cikkek

Veszteség

Képtelen elszakadni elhunyt feleségétől Koltai Lajos

Szexi

Öt éven keresztül a hazát védte, most pornófilmekben fegyverezi le a férfiakat

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezek most Magyarország legolcsóbb új autói, ki nem találná, melyik márka áll az élen

borsonline.hu

Mindent elleptek a rendőrök, meghalt egy 18 hónapos kisfiú

travelo.hu

Már a bécsi repülőtéren is pihenhetnek alvókapszulákban a fáradt utasok

hirtv.hu

Nógrádi György: Az oroszok két esetben támadják meg Ukrajnát

kemma.hu

Kokaint, amfetamint és füvet is „szállított” az ételfutár Tatán és Tatabányán

mindmegette.hu

Pofonegyszerű csodadesszert: kekszes-almás süti sütés nélkül

origo.hu

Az arany éve volt a tavalyi Kínában

astronet.hu

Napi horoszkóp 2022. január 28.: az Ikrek az igazat látja, a Szűz új felismerésekre bukkan

ripost.hu

Tombol az omikron Magyarországon: ezt fotózták a Margit hídnál

life.hu

Újabb áldozatot követelt a koronavírus: otthonában találták meg holtan a színésznőt

origo.hu

A rendőrök orra előtt fogyott ki a benzin, ami ezután jött, arra senki sem volt felkészülve