Morbid vég: előadás közben halt meg a stand-upos, azt hitték, csak viccel

Morbid vég: előadás közben halt meg a stand-upos, azt hitték, csak viccel

morbid
PUBLIKÁLÁS: 2019. április 14. 19:30
Bors

Igencsak szürreális körülmények közt távozott az élők sorából egy veterán komédiás csütörtök este: a hatvanéves Paul Barbieri - akit a közönség elsősorban művésznevén, Ian Cognitóként ismert - saját előadása közben vesztette életét.

A stand-upos az angliai Bicester egyik bárjában lépett fel. Egyszer csak nehezebben kezdett lélegezni, majd leült a színpadon egy székre, és mozdulatlanná dermedt. A nézők jó öt percig azt hitték, hogy ez is az előadás része. az esemény szervezője, Andrew Bird is arról számolt be a BBC-nek: még akkor is átverést sejtett a dolog mögött, amikor fellépett a színpadra, hogy megnézze, minden rendben van-e az előadóval.

"Olyan volt, mint régen. A hangja erőteljes volt. Épp arra gondoltam: micsoda előadás. A tömegben mindenki azt hitte, ez is egy vicc - magamat is beleértve. Még amikor felléptem a színpadra, hogy megnézzem a pulzusát, akkor is azt vártam, hogy rámijesszen."

Az esetet csak még morbidabbá teszi, hogy Cognito korábban többször is viccelődött azzal, milyen lenne a színpadon meghalni - írja a New York Post.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.