Kökény Attila: Haszontalannak érzem magam!

Kökény Attila: Haszontalannak érzem magam!

Kökény Attila
PUBLIKÁLÁS: 2020. április 12. 12:00
A 44 éves énekest nagyon megviseli a színpad hiánya, de legjobban az, hogy friss nagypapaként nem ölelheti magához imádott kisunokáját.
uv

Aligha akad ember a Földön, akinek nem változott meg az élete néhány nap alatt. A sztárok sem kivételek ez alól, sőt az egyik nagy elszenvedői a koronavírusnak, hiszen minden betervezett előadásuk, fellépésük, koncertjük dugába dőlt. Kökény Attila is ennek a súlyát nyögi, még jubileumi nagykoncertje is csak füstbe ment terv.

– Bevallom, nem vagyok túl jól, rossz ez így. Haszontalannak érzem magam! Megszoktam a hosszú évek során, hogy mindig színpadon állok, énekelek, és most, hogy ez nincs, nem igazán tudok mit kezdeni magammal. Az év végi Aréna-koncertet is lefújtuk, pedig tízéves pályafutásomat ünnepeltem volna a közönséggel – mesélte a Borsnak csalódottan Attila, aki példát mutatva rajongóinak, elsők között vonult önkéntes ka­ranténba a családjával, de ezáltal még nagyobb a fájdalma, januárban ugyanis nagypapa lett, viszont nem ölelheti magához kisunokáját.

– Három hete nem láttam Me­dit, és ez borzasztó érzés. Persze, mindennap videóchatelünk, de azért az nem ugyanaz, mint amikor a karomban tartom. Arankával és a kisfiammal hárman vagyunk itthon, a nagyfiam és a lányomék is külön élnek már, úgyhogy nem éppen idilli ez az állapot látogatás nélkül. Ráadásul a házunkat eladtuk, egy ideje albérletben élünk, így kert sincs, hogy kicsit töltődjünk a napon. De persze nem akarok pa­naszkodni, mert sokakkal ellentétben óriási dolog, hogy nincs anyagi problémánk, vannak tartalékaink, csak ettől még a lelki része ugyanolyan fá­jó – tette hozzá az énekes, aki előadóként erre az évre már lehúzta a redőnyt, de jövőre újult erővel, új szerzeményekkel akar a színpadra állni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.