A dinnyetermesztők is jól tudják, mikor van Lőrinc-nap, de szerencséjükre manapság nem okoz akkora fejtörést, mint korábban. Ha nem lesz sok eső, még egy kicsit kitart a gyümölcs.
Tömegével árulják a kölyökkutyákat egy hazai állatpiacon, hosszú órákra a napon hagyva őket, gyakran oltási papír nélkül. Nyaralni jött hazánkba két német turista, de a szomorú látvány hamar elvette a kedvüket a vakációtól.
Lila és sárga karfiol, piros banán és fekete fokhagyma. Mindez nem egy színtévesztő első próbálkozása, hanem a legkülönlegesebb felhozatala a fővárosi Nagybani Piacnak. Merthogy ilyenek is megbújnak a hétköznapi áruk között.
Megszenvedheti az eper a hűvös tavaszt. A piacok polcain akár már nyár elején sem lehet majd kapni hazai termést, mert az időjárás-változás hatással van az eper fejlődésére.
Az előrelátóak már most elkezdték felmérni az árakat a boltokban és a piacokon. Jól teszik, hiszen pár forint emelkedéssel mindenképp számolni kell még húsvétig.
Van még időnk húsvétig a sonka pácolására és füstölésére? Fekete Zsóka mangalicatenyésztő azt is részletesen elmagyarázza olvasóinknak, hogy mivel próbálnak megvezetni bennünket az árusok.
Olyan kevés pénzt adnak az étkezési almáért a kereskedők, hogy nincs értelme eladniuk a termelőknek. A kereskedő viszont busás hasznot húz a gyümölcsből.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.