Kanye West ma már Istennek szenteli az életét, de nem volt ez mindig így: a rapsztár a GQ magazinnak adott interjújában vallotta be, hogy egy időben sokat ivott, és bár környezete nem tartotta őt alkoholistának, mégis úgy érezte, le kell szoknia.
Nem futball a futball a szurkoló számára, ha a lelátón nem rágcsálhat, iszogathat meccs közben. Éppen ezért a nagy stadionok már komoly figyelmet fordítanak az étel- és italkínálatra.
Alaposan bepiált a lengyelek elleni győzelem után a társrendező svéd kézicsapat négy tagja, akiket csak az Eb után büntetnek meg, így játszhatnak a magyar csapat ellen.
Nyolcvan napig egy korty alkoholt sem ivott a Hooligans dobosa, aki a napokban fejezte be a „léböjtkúráját”. Kiss Endi három kislánya miatt döntött úgy, hogy egy időre felhagy a piálással.
Bizarr művészet - ezt a címet viseli sorozatunk, melyben világhírű alkotók megdöbbentő, megbotránkoztató, sokszor sötét titkairól rántjuk le a leplet. Bizony kedvenc költőink-íróink sem vetették meg az alkoholt. Sőt!
Botrányosra sikerült a kétszeres világbajnok Michael van Gerwen bemutatkozása az idei tornán. Két korsó sört zúdítottak az arcába, ám ez sem tudta kizökkenteni.
<p>Kedden akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat az a férfi, aki több mint egy éve, 2017. júliusában előbb seprűnyéllel ütötte-verte, majd egy 17 centis késsel nyakon szúrta tulajdon édesanyját.</p>
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.