Az öt állomást bejáró Gasztropiknik elnevezésű rendezvénysorozatot – mely a télen-nyáron nyitva tartó Balatont igyekszik az utazók figyelmébe ajánlani – eddig Sümegen, Balatonlellén, Badacsonyban, Csopakon és Köveskálon rendezték meg. A befejező állomás pedig a Balaton közepe lesz, ahova május 10-én fut ki a komp a szántódi révből. Az eseményen élőzene kíséretében kóstolhatnak finom ételeket és italokat, illetve kézbe vehetik a legújabb Kóstold körbe kiadványt is.
A gasztropiknik rendezvénysorozat időpontjait a fókuszban lévő nyár helyett a szervezők szándékosan az őszi-téli napokra időzítették. A korábbi és a május 10-i eseményen a közönségnek lehetősége volt és lesz megismerkedni a tagok által kínált ételekkel-italokkal, kiegészülve kézművesekkel és gyerekeknek szóló játékokkal – olvasható a sajtóközleményben.
A gasztropiknikkel kapcsolatosan Tóth Balázs ötletgazda arról beszélt, hogy a sok éves munka végre meghozta gyümölcsét: a balatoni szezon egyre inkább kitolódik, és egyre több vendéglátóhely dönt úgy, hogy leszámol a szezonalitással és egész évben nyitott kapukkal várja a vendégeket. Ennek a döntésnek a gazdaságélénkítő hatását pedig nemcsak a vállalkozók, de az önkormányzatok is megérzik.
A Balaton körüli legszínvonalasabb termelők (éttermek, borászatok, cukrászdák) ételei-italai mellett zongoramuzsika (Ökrös Károly – Budapest Bár) kíséretében „bocsátják majd vízre" a legújabb Balatoni KÖR Kóstold körbe kiadványt. Ennek a segítségével könnyedén tájékozódhatnak majd a tó körüli egész évben nyitva tartó színvonalas helyekről, legyen szó a Balaton bármely pontjáról.
A Gasztropiknik kompja a Szántódi révből indul május 10-én, két alkalommal. Az első út 13 órától 15-ig tart, a második turnus pedig 16 órától 18 óráig. A részvétel előzetes jegyvásárláshoz kötött, melynek ára 4 900 Ft, amely tartalmaz két pohár bort és egy főételt, valamint a 360 fokos balatoni panorámát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.