<p>Öt és fél millió forintot vett fel a Jászai Mari-díjas színésznő, ennek majdnem háromszorosát kellene visszafizetni. Volt férjének, Bodrogi Gyulának is van tartozása, ő már nem is fizet. Feljelentették bankjukat.</p>
Két remek színész szülő gyermekeként szinte nyilvánvaló volt, hogy Kárpáti Rebeka is a színpadra készül. Ő azonban másként döntött: bár szereti a szakmáját, a múltban átélt megrázkódtatások miatt már másként képzeli el a jövôjét.
Évek óta nem érkezett vevő a luxusingatlanra, ezért Rékasi Károly kénytelen volt megvenni egykori közös otthonukat. A Bors úgy tudja, a színész hitelt vett fel, hogy kifizethesse Détár Enikő részét.
A kormány történelmi jelentőségű eseménynek titulálta, hogy Magyarország visszafizette a 2008-ban a Nemzetközi Valutalaptól (IMF) felvett hitel utolsó részletét. A történetben azonban van egy kis bökkenő.
Elképesztő összefogást mutatott az ország: a négy éve éber kómában fekvő Verb Ferenc megsegítésére összegyűlt az 5 millió forint. Nem kell utcára menniük.
Akinek van 100, vagy akár 236 milliója, nem tudjuk, miért kérne támogatást. De hát a magyar embernek mindig jól esik, ami kvázi ingyen van. A nagy család meg ugye jó dolog. Jöjjön öt ingatlan a nagyot álmodóknak!
Fiatalon és egészségesen nem foglalkozunk azzal, hogy egyszer meghalunk, és mi lesz az értékeinkkel. Pedig nem kéne engedni, hogy hátrahagyott szeretteink a gyász mellett esetleg még civakodjanak is a hagyatékon.
Vannak, akik hitelből oldják meg a karácsonyt. Az adatok szerint sok a panasz a fogyasztási hitelekhez kötődően. Mire ügyeljünk, ha mégis a banki kölcsön mellett döntünk?
Több száz milliót költött el a 27 év alatt Morvai Ferenc arra, hogy bebizonyítsa: Barguzinban Petőfi Sándor csontjait találták meg. A temetés megvolt, ám azóta is támadások érik.
Végre kiderült, mi áll a Pécsi Ildikó–Pártos Csilla ellentét hátterében, mi a fő oka, hogy ekkora erővel feszülnek egymásnak azok, akik nem is olyan régen még szerető családot alkottak. Az ok hasonló, mint amivel oly...
Izgalmas jogi játszmát tartogat a milliárdos biztosításért lábait csonkoltató Cs. Sándor ügye. A biztosítási csalással gyanúsított férfi feleségéből bűnsegéd válhat, de vallomással kimentheti magát.
Már a gázt és a villanyt is kikötötték az MSZP üresen kongó budapesti, Jókai utcai székházából – tudta meg a Bors. A párt nem tud túladni az ingatlanon.
Görögországnak nincs pénze, így nem tudja törleszteni a júniusban esedékes részletet a Nemzetközi Valutaalapnak, ha csak addig megállapodásra nem jut a nemzetközi hitelezőivel folyó tárgyalásokon - jelentette ki Nikosz Vucisz görög belügyminiszter...
A színésznő is megkapta az autóhitele utáni elszámolást a bankjától, amely szerint neki sem jár vissza egy fitying sem. Ám nem hagyja annyiban ezt az arcátlanságot, és perelni fog.
Hiába remélte Bíró Ica, hogy kilábal a bajából, hiába vett részt aktívan megmozduláson, a csapdából nincs menekvés. Mára elviselhetetlen teherrel nehezedik rá svájci frank hitele.
Kilakoltathatják a 71 éves Juliannát és súlyos beteg fiát. Az asszony nagyobbik fia vette fel a hitelt lakásfelújításra. A férfi meghalt, a törlesztőrészletek elszálltak.
A VV 7 második helyezésével Dennisnek szertefoszlottak azok az álmai, hogy a nyereményből törleszti majd tetemes tartozásait. A szexfüggő kéménybélelő kétmilliós tartozást halmozott fel az elmúlt pár évben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.