A törvény kimondja: az elfogultság és érzelmi kötődés okán bárki mentesülhet a vallomástétel alól, ha közvetlen hozzátartozóját bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják. Az évtized biztosítási csalásának ügyében azonban nem ilyen egyszerű a képlet.
A rendőrség gyanúja szerint a nyírkátai Cs. Sándor minden bizonnyal felesége tudtával és beleegyezésével feküdt vonat alá, hogy előzőleg megkötött biztosításai révén közel egymilliárd forinthoz jusson. Az asszony elkísérte urát a vonathoz, majd miután a szerelvény utolsó kocsija áthaladt Cs. Sándor lábain, Marianna egy magával vitt „gumipók” segítségével elkötötte férje súlyosan sérült végtagjait.
Adódik a kérdés: felmerül-het-e a nő büntetőjogi felelőssége. A lapunk által megkérdezett szakértők szerint egyértelműen, a nőből könnyen bűnsegéd válhat, igaz – egy vádalkuval felérő – terhelő vallomás esetén a nyomozók eltekinthetnek meggyanúsításától.
– Az asszonyból lehet bűnsegéd, de ehhez bizonyítani kell férje biztosítási csalási szándékát – vélekedett a Borsnak az ügytől független jogász, dr. Magyar György.
– Hosszú eljárás várható, hiszen rengeteg körülményt kell megvizsgálni. Tisztázni kell, hogy pontosan hogyan történt a baleset, igazolhatók-e előkészületek, milyen körülmények között kötötte a gyanúsított a biztosításokat, volt-e a családnak jelentősebb tartozása – tette hozzá az ügyvéd.
Cs. Sándor és családja továbbra is elzárkózik a nyilvánosság elől, házukból alig jöttek elô a botrány kirobbanása óta. A szon.hu-nak egy nyírkátai lakos azt mondta: az amputáció után a kórházban fekvő Cs. Sándoron nem látszódott különösebb megrendültség, beletörődve mondogatta: az élet megy tovább.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.