Rokkantakat tesznek az utcára Szegeden

kilakoltatás
PUBLIKÁLÁS: 2015. szeptember 04. 09:00
Két mozgássérült ember retteg, hogy elveszik fejük fölül a lakásukat Szegeden. Biharváriék egy vállalkozó hitele miatt kerültek bajba.
Bors

Egy kerekes székben élő férfit és mozgássérült feleségét akarják kilakoltatni azért, mert egy vállalkozó becsapta őket. A szegedi társasház több lakójára ugyanez a sors vár – írja a Délmagyar.

– Kétségbe vagyunk esve, nincs hová mennünk. Két nyomorék ember összetette azt, amije volt, és csak annyit akart, hogy normálisan éljen. Nekünk nincs más kiút, mint a temető, mert bénák vagyunk, és az életben meggyógyulni nem fogunk – mondta sírva a Délmagyarnak Biharvári Gyuláné.

A házaspár 2009-ben 20 millió forintért vette meg 78 négyzetméteres otthonát és garázsát a szegedi Korondi utca 7. szám alatti társasházban, ügyvédek által jegyzett adásvételi szerződéssel. Mivel az építési vállalkozó nem fizette vissza a banktól felvett 400 milliós jelzáloghitelt, most a pénzintézet a tulajdonosokon veri le a tartozást. Noha a vállalkozó nevén is vannak értékes ingatlanok, és azokat szintén végrehajtás alá vonták, a sor elején a lakások állnak. A lakókat tehetik utcára.

A bank eredetileg 105 millió forintot követelt 15 lakástulajdonostól. Mivel időközben sokan még egyszer, azaz duplán kifizették a lakásuk árát, mostanra hat lakás maradt. Nyáron még úgy tűnt, a vállalkozó és a bank megegyezik, a férfi ugyanis felajánlott ingatlanokat a pénzintézetnek.

A bank ennek ellenére indította el az első három lakás árverését. Biharvári Gyuláék szeptember 7-én kötelesek lesznek eltűrni, hogy licitálók nézegessék a lakásukat. Az árverés szeptember 20-án lesz.
Vajon jogszerű mindez?

– Sajnos, igen – mondja a Borsnak dr. Fridman Róbert. Az ügyvéd szerint a bank jogszerűen jár el. Új építésű lakásoknál ezért a teljes vételárat csak akkor szabadna kifizetni a lakóknak, ha a bank már levette a jelzálogot az épületről. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.