Tíz perccel azután, hogy megiszunk egy dobozos kólát, 10 teáskanálnyi cukor kerül a szervezetükbe, ami több, mint az egész napra ajánlott mennyiség. És ez még csak a jéghegy csúcsa.
Egy szegedi könyvelő és férje irányította bűnözői csoportot leplezett le a NAV. A cukor, étolaj és húsipari termékek áfájával csaló gyanúsítottak egymilliárd forintot meghaladó kárt okoztak a költségvetésnek – írja a hatóság.
Könnyek között mesélt lánya haláláról a bíróságon egy brit férfi. Az apa reggel bölcsődébe vitte a gyereket órákkal később pedig már a holttestet kellett azonosítania.
A dohányzás, a stressz, de akár napi két pohár cukrozott üdítő is jelentősen megnövelheti a bőr korai öregedését okozó, és az egész szervezetet károsító szabadgyökök mennyiségét.
Talán eljött az ideje annak, hogy nyugdíjba küldjük a „lényeg a három étkezés naponta” szabályt? Úgy tűnik, a két főétel megfelelőbb a testsúly és a vércukorszint szinten tartásában!
Elhízott vagy túlsúlyos a világ népességének csaknem egyharmada: számuk elérte a 2,1 milliárdot és egyetlen állam sem képes sikerrel kezelni a problémát - derül ki a legfrissebb adatokból.
A magyar gyerekek túl sok cukros italt fogyasztanak, kevés friss gyümölcsöt és zöldséget esznek, nem mozognak és nem alszanak eleget - derült ki egy nyolc országban végzett európai kutatásból, amelynek magyar résztvevői közül minden hatodik gyermek túlsúlyosnak, illetve elhízottnak bizonyult.
A sport nemcsak az egészség megőrzését szolgálja, de fontos szerepet játszik például a cukorbetegség kezelésében is. Saját kényelmüket nehezen feladva, vagy a vércukor ingadozások miatti rosszulléttől tartva, sokan mégsem mernek belekezdeni, pedig létezik megbízható megoldás arra, hogy a cukorbetegek is mozogjanak.
Vegyék fel a cukorbeteg gyerekeket óvodába - ezt szeretné elérni az Egy Csepp Figyelem Alapítvány, amelynek céljaihoz számos ismert ember is csatlakozott a szervezet budapesti sajtótájékoztatóján.
Az elmúlt években egyre gyakrabban hangoztatott metabolikus szindróma több tényezőből tevődik össze: magas vérnyomás, magasabb vércukorszint, elhízás és magasabb koleszterinszint együttes jelenlétéből. Mindez növeli a szívbetegség, a stroke és a cukorbetegség kockázatát.
A cukorbetegség egyre több embert érint, az újonnan diagnosztizált betegek száma évről évre nő. Számukra nyújt kényelmes és hatékony megoldást a világviszonylatban is újdonságnak számító telediabetológia.
Nemcsak egészségesebbek és karcsúbbak lettek, de a közérzetük és az ízérzékelésük is megváltozott. A 6 éves kislány szenvedett a legkevésbé a cukor hiányától, a többiek egy kicsit nehezebben álltak át az újfajta étkezésre.
Rendkívül különös ételallergiától szenved egy brit kisfiú. Finley Ranson szervezete szinte semmilyen ennivalót nem képes megemészteni, ezért csak cukorkákat tud elfogyasztani. Mikor a gyerekek először hallanak társuk betegségéről, nagyon...
Valentin nap közeledtével előszeretettel fordulunk az édes gasztro-gyönyörök felé. Sok mindennel kedveskednek egymásnak a párok ezen a napon, a legtöbben mégis a különféle desszertekre szavaznak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.