<p>Minden folyamatosan változik a magyar médiában. A ritka biztos pontok egyike Bényi Ildikó és az Önök kérték. A kívánságműsor és mindig mosolygós háziasszonyának népszerűsége rendíthetetlen.</p>
Az Önök kérték háziasszonya kislányként csodálta a tévébemondókat, és már kilencévesen eldöntötte, ő is ezt a pályát választja. Jól tette, a műsorvezető sikere azóta is töretlen.
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia valakinek, amiért három lány rosszul lett a DVBBS öltözőjében a Balaton Soundon. Információink szerint Bényi Ildikóék horribilis kártérítést követelnek.
<p>Több videofelvétel és fénykép is készült az öltözőben. Ezeket egymás mellé téve gyakorlatilag filmen nézheti végig a rendőrség, mi történt a zenekari tagok és a lányok között.</p>
Az öltözőben cserbenhagyott lányok már jobban vannak, és szeretnének felejteni. Nagyon bántja őket, hogy sokan azt hiszik, könnyűvérű kis cafkák. A Balaton Sound-i történet jó lecke volt mindannyiuknak.
Kilencévesen fogalmazta meg, hogy bemondónő lesz a tévében. Álom és határozott cél volt ez egyben Bényi Ildikónak, amit tökéletesen megvalósított. Noha ez a szakma közel tíz éve megszűnt, a televíziózás örök szerelem maradt számára....
Túl volt már egy váláson és egy hosszú kapcsolaton Bényi Ildikó, amikor három évvel ezelőtt egymásra találtak Péterrel. Kapcsolatuk szinte tündérmeseszerűen alakult, az Önök kérték háziasszonyának lánya is azonnal elfogadta édesanyja...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.