
A Jason Momoa néven ismert színész Joseph Jason Namakaeha Momoa néven látta meg a napvilágot 1979. augusztus 1-jén Honoluluban, Hawaii-on. Édesapja hawaii származású, anyai ágon német, ír és indián felmenőkkel is rendelkezik. Gyermekkorát Iowában töltötte, ahol édesanyja nevelte.
Tíz éves volt, amikor beleszeretett a sziklamászásba, miután édesanyjával együtt ellátogattak az egyik dél-dakotai Needles hegyhez.
A Norwalk Középiskolában érettségizett,valamint a futballcsapat tagja volt. Egyetemi éveit a Manoa-i Hawaii Egyetemen töltötte.
2005-ben megismerkedett Lisa Bonet amerikai színésznővel, akivel ebben az évben kezdtek randevúzni.
2007-ben megszületett első gyermekük, egy lány, akit Lola Iolani Momoa-nak neveztek el.
2008-ban világra jött Jason Momoa másik fia, Nakoa-Wolf Manakauapo Namakaeha Momoa, aki édesapja nyomdokaiba lépett.
2017-ben hivatalosan is összeházasodtak, habár kapcsolatukban korábban is férjként és feleségként tekintettek egymásra.
2022-ben Jason Momoa feleségével közösen bejelentették, hogy házasságuk véget ért, azonban jó kapcsolatot ápolnak egymással gyermekeik érdekében.
2023-ban több interjúban is elmondta, hogy továbbra is aktívan részt vesz gyermekei életében, számára a család áll az első helyen.
Jason Momoa 2025 nyarán brutális átalakuláson ment keresztül, 6 év után megvált szakállától.
Pályáját modellként kezdte, fiatalon több szépségversenyt is megnyert. 1999-ben Hawaii legjobb férfi modelljének választották.
Ugyanebben az évben, Jason Momoa Baywatch Hawaii szereplésével indította meg filmes karrierjét, ekkor kapta meg élete első szerepét.
2011-ben a Trónok harca című sorozatban Khal Drogo szerepében volt látható.
Később ő alakította Aquamant a DC Moziverzum filmjeiben, többek között a Batman Superman ellen, valamint az Igazság Ligája című filmben is.
2018-ban az Aquaman című film főszereplőjeként tűnt fel.
2021-ben főszerepet kapott a Dűne-, valamint a Slumberland – Az álmok birodalma című alkotásokban.
2024-ben A kaszkadőr-ben önmagaként tűnt fel.
2025-ben az Egy Minecraft film-ben volt látható, Garrett Garrison szerepében.
Jason Momoa filmekben és sorozatokban is egyaránt szerepelt. Színészi feladatai mellett producerként és rendezőként is tevékenykedik kisebb projektben.
2004 - Johnson család vakáción - Navarro
2007 - Pipeline - Kai
2010 - Brown Bag Diaries: Ridin' the Blinds in B Minor - Mikey
2011 - Conan, a barbár - Conan
2012 - Golyó a fejbe - Keegan
2014 - Road to Paloma - Robert Wolf
2014 - Debug - I Am
2014 - Farkasok - Connor Slaughter
2016 - Batman Superman ellen - Arthur Curry/Aquaman
2016 - Cukorhegy - Joe Bright
2017 - Volt egyszer egy Venice - Spider
2017 - A selejtek - Miami Man
2017 - Az Igazság Ligája - Arthur Curry / Aquaman
2018 - Braven - Joe Braven
2018 - Aquaman - Arthur Curry / Aquaman
2019 - A LEGO-kaland 2. - Arthur Curry/Aquaman
2020 - Gather - Himself
2021 - Zack Snyder: Az Igazság Ligája - Arthur Curry/Aquaman
2021 - Édes kislányom - Ray Cooper
2021 - Dűne - Duncan Idaho
2022 - Az álmok birodalma - Flip
2022 - A legutolsó hajtóvadászat - Big Jim
2023 - Halálos iramban 10. - Dante Reyes
2023 - Flash – A Villám - Arthur Curry/Aquaman
2023 - Aquaman és az Elveszett Királyság - Arthur Curry/Aquaman
2024 - A kaszkadőr - Himself
2025 - Minecraft: A film - Garrett "The Garbage Man" Garrison
2025 - Animal Friends - TBA
2026 - Supergirl: Woman of Tomorrow - Lobo
TBA - In the Hand of Dante - TBA
TBA - The Wrecking Crew - TBA
1999 - Baywatch: Hawaii - Jason Ioane
2003 - Baywatch: Hawaiian Wedding - Jason Ioane
2003 - Tempted - Kala
2004 - North Shore - Frankie Seau
2005 - Csillagkapu: Atlantisz - Ronon Dex
2009 - The Game - Roman
2011 - Trónok harca - Khal Drogo
2014 - The Red Road - Phillip Kopus
2014 - Drunk History - Jim Thorpe
2015 - Drunk History - Jean Lafitte
2016 - Frontier - Declan Harp
2018 - Saturday Night Live - önmaga
2019 - A Simpson család - Arthur Curry/Aquaman
2019 - See – A jövő szeme - Baba Voss
2022 - Békeharcos - Arthur Curry/Aquaman
2023 - A mászás - önmaga
2025 - Chief of War - Kaʻiana
2011 - CinemaCon-díj - Férfi feltörekvő sztár
2011 - Scream-jelölés - Legjobb szereplőgárda
2011 - Screen Actors Guild-jelölés - Kiemelkedő szereplőgárda
2017 - Kanadai Film Akadémia jelölés - Legjobb színész
2019 - Nickelodeon Kids' Choice-jelölés - Kedvenc filmszínész
2019 - Nickelodeon Kids' Choice-jelölés - Kedvenc szuperhős
2019 - MTV Movie & TV-jelölés - Legjobb csók
2019 - Teen Choice-jelölés - Sci-fi/fantasy kategória legjobb filmszínésze
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.