Túl volt már egy váláson és egy hosszú kapcsolaton Bényi Ildikó, amikor három évvel ezelőtt egymásra találtak Péterrel. Kapcsolatuk szinte tündérmeseszerűen alakult, az Önök kérték háziasszonyának lánya is azonnal elfogadta édesanyja választottját. Ildikó szerint ez ugyanolyan fontos egy kapcsolatban, mint az, hogy a két fél hogyan jön ki egymással.
Volt egy tizenöt éves lánya, elvált, és közel volt a negyvenhez, amikor megismerkedett Péterrel. Nehéz egy középkorú nőnek ilyen „paraméterekkel” ismerkedni?
Annak, hogy valakinek van gyereke, vagy nincs vagy hogy hány éves, nincs köze az ismerkedéshez. Ma szerintem mindenkinek nagyon nehéz párt találni, gyerektől, válástól vagy kortól függetlenül. Az évek száma persze azért számít, azt szoktam mondani, ebben a korban már csak „priuszos” emberek vannak, de valahogy azok sem találnak egymásra. A fiatalabbaknak ott a szórakozóhely, de az idősebbeknek inkább az internet. Az én helyzetem abból a szempontból is speciális, hogy ismert emberként nem is igazán regisztrálhatok egy ilyen internetes oldalra. Másrészt ugyan nézegettem ilyen oldalt, de nem is akartam jelentkezni soha, mert teljesen bizonytalan az, hogy ott kivel találkozom. A férfiak és a nők is gyakran hazudnak magukról.
Mindig társsal tudta elképzelni az életét?
Pillanatnyi hevületemben, dühömben gondoltam csak azt, hogy nekem nem kell férfi, de normális esetben ez csak átmeneti időszak lehet. Ezek az érzések általában hamar kiürültek belőlem, hiszen nem jó egyedül lenni.
Hogyan ismerkedtek meg Péterrel?
Az ő munkahelyén, egy budapesti szállodában, ahol én műsort vezettem. Egyszer csak odalépett hozzám, és mondta, hogy tíz éve már találkoztunk. Én nem emlékeztem rá. Elkezdtünk beszélgetni, de nem gondoltam, hogy ebből bármi több lesz. Aztán küldött egy olyan üzenetet, amitől megváltozott minden. Mélyen megérintett, végre újra éreztem, hogy valakinek fontos lehetek.
A lánya akkor már kamasz volt. Rögtön megtalálták a közös hangot Péterrel?
Az első pillanattól kezdve jól kijöttek egymással, hamar megszerették egymást. A lányomnak én vagyok a szonda: azt hiszem, ha látja, hogy én jól érzem magam, akkor ő is boldog.
A megismerkedésüktől kezdve az oltárig egyenes volt az út? Egyértelmű volt, hogy össze fognak házasodni?
A megismerkedéstől csak másfél év telt el az esküvőig. Nem volt egyértelmű, mindketten elváltunk, én már nem féltem az elköteleződéstől. De Péter nagyon szerette volna, s én igazat adtam neki, magasabb szintre szerettük volna emelni a kapcsolatunkat. Igenis számít a papír, hiszen az egymás iránti elköteleződést mutatja, valamint azt, hogy döntöttünk: mi egymással akarunk élni.
Úgy tudom, titkolták az esküvő napját.
Nagy titok nem volt, de valóban szerettünk volna szép csendben összeházasodni. Más volt ez az esküvő, mint az első, sokkal tudatosabb, felnőttesebb.
A szerelemben lehet tudatosnak lenni?
Az, hogy kibe szeretünk bele, persze nem tudatos, de kell az eszünket is használni közben. Fel kell mérni, hogy ezzel az emberrel le tudjuk-e élni az életünket. Ehhez az is kell, hogy képesek legyünk kompromisszumokat kötni, összecsiszolódni, és pontosan lássuk, mi az, amit el tudnunk fogadni a másikból, és melyek azok a tulajdonságok, amelyeket nem. Én mára sokkal elfogadóbb vagyok, és megtanultam egyedül is megállni a helyem.
Más negyvenévesen szerelmesnek lenni, mint kamaszkorban?
A szerelem érzése ugyanolyan önfeledt lehet, de talán reálisabb. Sosem estem könnyen szerelembe, kevesen voltak rám igazán nagy hatással.
Miben más Péter, mint az őt megelőző férfiak az életében?
Amikor megismerkedtünk, mindenki azt mondta, hogy mennyire hasonlítunk. Ma is, ha elkezdek egy mondatot, befejezi, és fordítva is igaz. Előfordul az is, hogy csak gondolok valamire, és ő mondja ki helyettem. A gyereknevelési kérdésekben is egyezünk, ami szerintem egy ilyen párkapcsolatban kulcsfontosságú. Legalábbis nekem az. Csak azzal tudok elképzelni kapcsolatot, akivel a gyereknevelésben is egyformák a nézeteink. Persze, mi is súrlódunk néha, de inkább csak csiszolódunk. Én szerinte munkamániás vagyok, a munka sok örömet jelent számomra. Nem szívesen mondok le róla, és ez sokszor a szabadidő terhére is megy, Péter ezt szokta kifogásolni. Én pedig a hangulatváltozásait viselem kicsit nehezebben.
Gondolom, az évek során, házassággal a háta mögött ön is változott.
Ez így igaz, megtanultam hallgatni. Korábban heves és hirtelen természetű voltam, de ma már inkább nyelek egyet, és számolok tízig. Még mindig előfordul, hogy hamarabb beszélek, mint gondolkodom. De nem érdemes apró-cseprő dolgokat mindig kimondani, mert a probléma előbb-utóbb úgyis elmúlik, a szavakkal pedig maradandó károsodást lehet okozni.
Ha több kell az átlagosnál, keresse a Borsot a Magazinokkal!