Bényi Ildikó: 9 évesen tudtam, bemondó leszek

Bényi Ildikó: 9 évesen tudtam, bemondó leszek

műsor
PUBLIKÁLÁS: 2019. január 15. 13:30
Az Önök kérték háziasszonya kislányként csodálta a tévébemondókat, és már kilencévesen eldöntötte, ő is ezt a pályát választja. Jól tette, a műsorvezető sikere azóta is töretlen.
D. V.

A népszerű műsorvezető először a rádióban dolgozott, majd 1993-ban került a Magyar Televízióhoz, 1995-től folyamatosan képernyőn van.

– Amikor kislányként néz­tem a tévét, akkor mindig azt éreztem, hogy a be­mondók is családtagok, és ez akkoriban még valóban így is volt, hozzátartoztak a hétköznapokhoz. Kilencévesen eldöntöttem, hogy egyszer én is ezt szeretném csinálni – meséli a Borsnak Bényi Ildikó, akinek gyerekkori álma vált valóra.

Már az első tévés szereplése után tudta, megtalálta a helyét. 1997 óta vezeti Ma­gyar­ország legnézettebb kívánságműsorát, az Önök kérték cí­mût a Duna Televízión. Mint mondja, azért esett rá a választás, mert kisugárzása és habitusa nagyon hasonlított előd­jééhez, Tamási Eszteréhez.

– Nem volt egyszerű a feladatom, hiszen egy akkor már hét éve szünetelő műsort élesztettünk újra, és a mindenki által tisztelt és szeretett Tamási Eszter nyomdokaiba kellett lépnem. Három hónap próbaidőt kaptam, azóta eltelt huszonkét év – mosolyog a csinos műsorvezető. Ildikó azt mondja, nem emlékszik nagy bakikra, és soha nem is fásult bele a munkába. Az Önök kérték jelentette az állandóságot, de mellette még számos műsorban feltűnt, így sosem tudta megunni, amit csinál. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.