<p>27 évesen, már a börtönben végezte el az elemit Péntek László, aztán a pécsi rendőrségi pszichológusnő gyilkosa a középiskolára áhítozott. Úgy tűnik: Pénteket nem sokáig fűtötte a tudásvágy.</p>
<p>Eddig bírta Péntek László: a Bors információi szerint a 40 évre elítélt férfi összeomlott, és múlt héten megvagdosta magát. Az élete nem volt veszélyben. Az esetet követően az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe...
Kiborult a fiának címzett fenyegetéstől Péntek László édesanyja. Az asszony keményen visszaszólt Bándy Kata mamájának, egyben új teóriával állt elő: szerinte maffiózók végeztek a rendőrségi pszichológussal.
Szavakkal leírhatatlan az a bűncselekmény, amit Péntek László elkövetett, mondja gyermekének édesanyja, Eszter, és igaza van. Péntek László elvett egy fiatal, ártatlan életet, örök szomorúságra és fájdalomra ítélve áldozatának szeretteit.
Igazi tőrdöfés a 40 év börtönre ítélt Péntek László szívébe: a férfi kisfiát a bíróság az anyának ítélte. Ez azt jelenti, hogy Péntek keresztet vethet a havi találkozókra, az anya ugyanis kijelentette: el akarja szakítani múltjától Lacikát.
Nemcsak a raboknak kell megfizetniük bűneikért, hanem az adófizetőknek is a gonosztevők rács mögött tartásáért. Bándy Kata vagy Szita Bence gyilkosainak eltartása milliárdokba kerül.
Noha a pécsi rendőrségi pszichológus gyilkosa azt állította, hogy érettségije van, valójában most, a börtönben végzi az elemit. Belefér az életébe a tanulás, mert leghamarabb negyven év múlva szabadulhat.
A társadalom nagy része hajlamos afféle roncstemetőként tekinteni a börtönökre. A rosszfiúk jó helyen vannak a csurmában, rohadjanak meg ott – mondja az utca embere, miközben megfeledkezik arról, hogy egyszer kinyílik a börtön kapuja,...
Úgy tűnik, megbarátkozott a börtönkörülményekkel a Bándy Kata megölése miatt 40 évre ítélt Péntek László. A férfi érettségizni szeretne, legutóbb pedig megnyert egy rajzversenyt, amiért jutalmat kapott.
Noha szakítottak, az életfogytiglanra ítélt Péntek László bűvkörébe került fiatalasszony minden hónapban láthatásra megy a börtönbe. Szerinte a férfi bárkit megkaphatott.
A szegedi Csillag börtönt jelölték ki Péntek Lászlónak 40 éves fegyházbüntetése letöltésére – tudta meg a Bors. Bándy Kata gyilkosa így az ország legkeményebb börtönébe került.
Jövő hétfőn új élet kezdődik Péntek László számára. Addig várhatóan eldől, hogy Bándy Kata gyilkosa hol töltse le a rá szabott 40 éves büntetést, s a férfit át is szállítják leendő „otthonába”.
Percek alatt valóságos gyűlöletlavina indult el az interneten, miután a Pécsi Ítélőtábla enyhített Péntek László büntetésén, meghagyva: a férfi negyven év múlva kiszabadulhat. Bándy Kata gyilkosa hatvanhat évesen szívhat újra szabad...
Vége a találgatásoknak, jogerős ítélet született a Bándy Katát meggyilkoló Péntek László ügyében. A bíróság enyhített, Péntek legkorábban 40 év múlva feltételesen szabadlábra helyezhető.
Jogerős ítéletet hozhat ma a bíróság a Bándy Kata meggyilkolása miatt első fokon tényleges életfogytiglani börtönre ítélt Péntek László ügyében. A férfi reménykedik, hogy megváltoztatják az ítéletet.
Az utóbbi másfél hónapban hét vádlottat ítéltek a bíróságok tényleges életfogytiglani börtönbüntetésre, rajtuk kívül harmincnál is többen ülnek életük végéig rács mögött. A jogásztársadalmat megosztja a szigorú büntetési...
Augusztus 28-án kezdődik a Pécsi Ítélőtáblán a Bándy Kata rendőrségi pszichológus megölésével vádolt Péntek László büntetőügyének másodfokú, jogerős ítélettel végződő tárgyalása – közölte tegnap az ítélőtábla szóvivője.
Kemény adok-kapokba keveredett a pécsi börtönben a Bándy Kata megöléséért első fokon tényleges életfogytiglanit kapó Péntek László. Édesanyja szerint Péntek arról panaszkodott: ő volt az ütlegelés szenvedő alanya.
Antal Gábor bíró beteljesítette a nép akaratát: Bándy Kata megöléséért tényleges életfogytiglani büntetéssel sújtotta Péntek Lászlót. A férfi rezzenéstelen arccal fogadta az ítéletet, még bízhat a másodfokú eljárásban.
Megszületett az elsőfokú ítélet a Bándy Kata rendőrségi pszichológus megölésével vádolt Péntek László büntetőperében: elsőfokon életfogytiglant kapott. A Pécsi Törvényszéken tárgyalt gyilkossági ügy az egész országot lázban...
Az egész ország a Pécsi Törvényszéken zajló tárgyalásra figyel ma: várhatóan ítélet születik a hatalmas felháborodást kiváltó Bándy-gyilkosság ügyében. A bíróra nagy nyomás nehezedik, a közvélemény életfogytiglant vár tőle.
Benyújtotta tegnap a bíróságnak a két új tanúvallomást tartalmazó hangfelvételt Péntek László ügyvédje. Dr. Sólymos Sára a börtönben találkozott is védencével, aki cáfolja a CD-n elhangzottakat.
A gyanúsított ügyvédje biztos benne, hogy pénteken megszületik az elsőfokú ítélet. Az ügy azonban ezzel még nincs lezárva, a másodfokon ítélkező bíró a bizonyítás hiányosságai miatt új eljárást rendelhet el.
Péntek László élettársa szerint a végzetes éjszakáján nem minden történt úgy, ahogy a vádiratban szerepel. Akárhogy is volt, Eszter szereti a férfit, még magánnyomozásba is kezdett.
Két, a bíróság előtt eddig nem ismert tanú szólal meg egy titkos felvételen, amelyet a múlt héten kapott meg Péntek László édesanyja, s továbbította azt fia ügyvédjéhez. A jogász holnap értesíti védencét az új fejleményről.
Megdöbbentő részleteket tudott meg a Bors a Bándy Kata holttestét megtaláló gyerekek vallomásából. A két fiú azt hitte, egy részeg fekszik a bokrok tövében, kövekkel dobálták meg a mozdulatlan alakot.
A nyitott kérdések ellenére sem a nyomozati, sem a bírói szakban nem élt indítványokkal Péntek László ügyvédje. A vádlott édesanyja ezért elégedetlen a kirendelt védő teljesítményével.
Amit a Bors már február 7-én megírt, a Bándy-per egyik tanúja kedden megerősítette: könnyen lehet, nem egyedül követte el a gyilkosságot Péntek László. Ezt igazolja, hogy a tanú úgy hallotta, Kata többes számot használt, amikor az életéért...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.