701. oldal - Celeb


Árpa Attila: Fogyasztottam kábítószert, de nem vagyok kereskedő!

Árpa Attila: Fogyasztottam kábítószert, de nem vagyok kereskedő!

Lankadatlan kiáll Árpa Attila álláspontja mellett, miszerint ő teljesen ártatlan. Tegnap tartották a színész kábítószerügyében tartott tárgyalást, ahol Árpa is felszólalt; nem hajlandó elismerni az ellene felhozott vádakat. Lapunknak azt mondta: nem számít, hogy ártatlan-e vagy sem, ő már ennek a botránynak az áldozata marad.
Kiderült: Szupermodellel randizgat titokban Brad Pitt

Kiderült: Szupermodellel randizgat titokban Brad Pitt

Míg Leonardo DiCapriónak a 25 év alatti nők a gyengéi, addig Brad Pitt, úgy látszik, a kisgyermekes anyukákra bukik. Mióta 2016-ban elvált Angelina Jolie-tól néhány nővel hírbe hozták már, s mind anyatigris-típusok, kisgyermekkel. Nem csoda a gyerekek iránti szeretete, Jolie-val három vér szerinti és három örökbefogadott gyermekük van.
A TV2 megosztó sztárjának helyét veszi át Ricsi

A TV2 megosztó sztárjának helyét veszi át Ricsi

A szeptember elején elindult Money or Love-ban a start óta hatalmas változások mentek végbe a szereplőkön: rengeteg konfliktus, vita, és feszült érzelmi viszonyok közé érkezik tehát Ricsi, aki az igazit keresi.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.