Vannak azok a színészek, akik imádják veszélyesen élni az életüket, mi több, egyenesen vakmerőek. A férfi színészeknek gyakran kell akciójeleneteket játszaniuk, ilyenkor nem árt, ha nem ijednek meg a saját árnyékuktól. Ha valami, az biztosan elmondható Árpa Attiláról, hogy kedveli az akciót mind az életében, mind pedig munkájában is. Árpa Attila a Borsnak elmondta, hogy gyerekként Jean-Paul Belmondo olyan nagy hatással volt rá, hogy kollégái a „magyar Belmondo”-nak is nevezik őt olykor. Ám ez korántsem bántó Árpának, hiszen Belmondo is arról volt híres, hogy kaszkadőr nélkül dolgozott, és volt, hogy a bokacsontját, ujját, és kezét is törte már el egy-egy akció jelenet forgatása közben.
A minap éppen kirakott a színész egy fotót, melyen a szokásos csibészség tényleg párosult egy kis Belmondós életérzéssel, és ezt a kommentelők is észrevették. Az idei Nagy Ő-nek egyébként a múlt héten éppen saját, kábítószerrel kapcsolatos tárgyalásán kellett részt vennie, így akcióban nincs hiány magánéletét tekintve sem.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.