Pataky Bea és Attila sem meri bemutatni szerelmét kisfiuknak. Félek ugyanis, hogy Acsa nem tudja feldolgozni hogy szülei már nem egymásnál keresik a boldogságot. Azt sem lesz könnyû megemésztenie, hogy szülei külön ünnepelik a karácsonyt.
Igazi vérpezsdítő tangóval szeretné még jobban belopni magát a nézők szívébe Stohl András. A színész úgy érzi, végre megmutathatja igazi önmagát, hiszen ebben a táncban ő irányítja partnernőjét. Buci nagy hangsúlyt fektet arra,...
Mariah Carey ismét tanúbizonyságot tett róla, hogy hamisítatlan díva, hiszen három napos londoni kiruccanására óriási stábbal és húsz bőrönddel érkezett.
Justin Timberlake ugyan még rá sem húzta az eljegyzési gyűrűt kedvese ujjára, Jessica Biel azonban már a gyermekvállalásról beszél. Justin azonban nem akar egyelőre édesapa lenni.
Sienna Miller hivatalosan is bejelentette, hogy szakított nős, négy gyermekes kedvesével, Balthazar Gettyvel. A pár kapcsolata sokakban felháborodást keltett és Getty nem tudta magát igazán elkötelezni a szőkeség mellett, aki megunta, hogy...
A négy hónapos Levente nevelésén marakodnak a Story TV-n kedd esténként futó, A Nagy Lehetőség című műsor szereplői. Andrea szerint versenyzőtársa, Zsuzsa nem foglalkozik édesanyához illőn kisfiával, s azt gondolja, nála sokkal jobb...
Nemcsak az argetin vadonban kellettmegpróbáltatásokat átélnie Zimány Lindának, a hazavezető út is meggyötörte Zimány Lindát A magyar Britney ugyan nem kifejezetten élvezte a kalandshow-t, de újra vállalkozna rá, mert legalább önmagát...
Saját lakásában szurkálták halálra a 19 esztendős aktmodell Amyleigh Barnest. Az ifjú szépség pózolt a Playboyban és több futballsztár kedveseként is ismertté vált. A gyilkosság gyanúsítottját elkapták, a férfi egyelőre azonban nem tett vallomást.
Meg kell mûteni Horváth Éva királynői lábát, a Celeb vagyok, ments ki innen! második helyezettje ugyanis térdproblémákkal küzd. A barna hajú szépség mindkét lábában meglazultak a szalagok, s emiatt már tűsarkú cipőt sem tud húzni....
Győzike is táncra perdült a szombat esti táncshow-ban, ám nem Beával, hanem Rózsa Csillával. A mulattató produkciót csak a stúdió közönsége láthatta, mert a páros a reklám alatt ropta – nem is akárhogyan: Győzi csetlett-botlott,...
Hiába tagadta korábban a TV2, mégis megszüntette a gyenge nézettséget produkáló XXL–t. Eredetileg ugyan tervezte a csatorna, hogy ebben a hónapban, felturbózva jelentkezett volna a műsor, de múlt szombaton mégse került képernyőre,...
Több mint kilencvenre emelkedett a a haiti iskolaomlás halálos áldozatainak száma. A hivatalos adatok szerint 92 ember, nagyrészt gyerek halt meg a tragédiában.
Mao még hatalma csúcsán hirdette meg a „harcot a természet ellen”. Meg is lett az eredménye: Kínában a legnagyobb a környezetszennyezés, aminek minden évben százezrek esnek áldozatul.
Michael J. Fox újra a nyilvánosság előtt szerepel. A súlyos beteg színész gitározik a színpadon, ezzel is szeretné felhívni a figyelmet az optimista gondolkozás fontosságára.
A munkaügyi és a bevándorlási hivatal is ellenőrzést tartott A Celeb vagyok, ments ki innen! argentin forgatási helyszínén az utóbbi napokban, s a hatóságok 104 magyar állampolgárt akarnak megbüntetni, miután kiderült, hogy turistaként...
Tornóczky Anita imádja az extrém ruhákat. Medgyessy Péter nevelt lánya hangulatától függően öltözködik, kedvence színe a fekete, a kék és a szürke. A Nagy lehetőség című valóságshow főszerkesztője rajong a szép táskákért és...
Hargitai Bea kolumbiai kalandozása váratlan fordulatot hozott. Néhány héttel ezelőtt egy ismeretlen állat harapta meg Nicol kezét a Senyorita Szöszi forgatásán, amikor az Amazonas hullámai között ragadtak egy ladikban. A vizsgálatok kiderítették,...
Tara Reidet mostanában rengeteg támadás érte. Az amerikai színésznő elbaltázott hasplasztikájának nyomai nem csak testén okoztak maradandó sérüléseket, hanem lelkében is sebeket ejtettek.
Rossz nyelvek szerint a „dívaság” alapfeltétele a sztárallűr. Számos díva pedig ki is használja címével járó minden előnyét és úgy gondolja, ismertsége bármire feljogosítja őt. Sokszor azonban mindössze környezetük nemtetszését...
Összeomlott egy iskolaépület Haitin. A főváros, Port-au-Prince külső negyedében történt szerencsétlenségben ötven fölött van a halálos áldozatok száma, legalább 100-an súlyos sérüléseket szenvedtek, és még csaknem 200 áldozatot keresnek a romok alatt.
Tegnap este ismét tánccipõt húztak a sztárok a Szombat esti lázban, hogy bebizonyítsák, nemcsak a szakmájukban, hanem a a jive-ban és az angolkeringõben is profi módon helytállnak.
Ganxsta Zolee döbbenten szembesült azzal, milyen kaját nyomnak le mindennap egy éves kislánya, Zoé torkán. Ha tehetné, ő máris chilis babot etetne vele.
Furán fest Bajor Imre vállig érő hajjal. A színész azonban nem egy csodaszernek köszönheti dús sörényét, hanem egy főszerepnek, amelyet Kabay Barna Nájlongitár című produkciójában kapott. Többek között Gesztesi Károllyal, Rudolf...
Váratlan fordulattal zárult a Szexi vagy nem harmadik szériája: a két nyertes, Bogdán Alexandra és Oroszi Bertold egymásra találtak. A két fiatal a forgatáson ismerte meg egymást, az utolsó adásban pedig a jelenlévők és a kamerák szeme...
Britney Spears Madonna Los Angeles-i koncertjén vett részt vendégszereplőként. A két díva korábban is állt már egy színpadon, sőt, akkor csókot is váltottak, azonban ez a jelenet a rajongók nagy bánatára, most elmaradt.
Fekete Pákó féltékeny lett a Celeb vagyok, ments ki innen! legújabb táborlakójára Manyira, a papagájra. Amióta ugyanis a madár betette a szárnyát a táborba, Pákó barátja, Delhusa Gjon nem hajlandó csak az állattal foglalkozni. A buzukikirály...
A csütörtöki MTV Europe Awards liverpooli gáláján elvéreztek az angol előadók, hiszen a számos jelölt közül, csupán egy brit, Rick Astley vehetett át díjat. A Coldplay, Duffy és Leona Lewis is alul maradtak. A díjátadó nem volt mentes...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.