Bunyós Pityu álmában sem gondolta volna, hogy életében valaha is kerül olyan helyzetbe, hogy maga Fekete Pákó hozza el majd számára a megváltást. A Celeb vagyok, ments ki innen! forgatásán már pedig így történt.
Futurisztikus ruhákban fotózták Hient. Az énekesnőt legutóbb egy romantikus búzamezőn láthattuk visszafogott fehér ruhácskában, most pedig fekete és szürke színekben pózol a kamera előtt.
Minden energiájával a világverseny döntőjére készül Sydney van den Bosch, aki az elmúlt napokban szinte mindenkit meghódított a Fülöp-szigeteken. A szervezők, a zsűri, a szponzorok, és a nagyközönség is ismeri már a nevét, egy véletlennek...
A csehszlovák történelem fordulópontja volt 1968 tavasza, vagyis az ottani reformkísérletek és eltiprásuk éve, amikor a szovjet hadsereg mellett a magyar katonák is bevonultak az országba. Ezután született Bródy János Ha én rózsa volnék...
Kihúzta az RTL Klub a lábam alól a talajt! Kártérítést sem kaptam, pedig még az albérletemet is fel kellett mondanom a valóságshow miatt – panaszkodott a Borsnak Ivanics Tünde, aki a héten költözhetett volna be a ValóVilág 7 villájába,...
Súlyos betegen fekszik otthonában Paudits Béla. A Jászai-díjas színész három súlyos hasműtéten van túl, de állapota nem javul, sőt rosszabbodott a beavatkozások után.
Titokzatos betegség döntötte le a lábáról Korda Györgyöt, akit egy fővárosi kórházban ápolnak. Az énekes állapotáról napok óta alig hallani, felesége, Balázs Klári elzárta a hírcsatornákat.
Kulcsár Edina már Londonba készül, hogy összemérje külsejét a világ többi gyönyörnyű lányával. Szerencsére arra így is van ideje, hogy megmutassa bomba jó alakját lenge öltözetben.
A Celeb vagyok, ment ki innen játékosa ismét útra kelt, hogy szörfszenvedélyének hódoljon. A vízi sporthoz pedig hozzátartozik a bikini és Sylvi tökéletes hátsója.
Sosem rejtegette a nyilvánosság elől fényűző vagyonát a valóságshow-hősből szupersztárrá avanzsált Kim Kardashian. A celeb most egy szigetet venne 16 hónapos lányának, hogy ott saját vidámparkot építtessen fel neki.
Visszatér terhes nejéhez Olasz. Pár napja még három nő, Cseke Katinka, a felesége, Debi, és új párja, Krisztina között őrlődött a Váradi Roma Cafe énekese. Olasz mélyen hívő, úgy gondolja, csakis Isten tudhatja, kit szánt neki, a lelkipásztor...
Ki gondolta volna, hogy egy Zámbó Árpyt dohányzás közben, távolba révedő tekintettel megörökítő portréért tízezrek képesek rajongani? Pedig ez történik.
Folyamatosan kísértik a sorsot, ezért érthető, hogy előre felkészülnek minden eshetőségre. Akár a halálra is. Rippel Feri a SuperTV2 képernyőjén, a Pimasz úr ott alszik című műsor mai adásában beszél erről.
Molnár Anikó fogyókúrába kezd – számolt be a Bors még szeptember közepén az egykori Nagy Ő súlycsökkentési terveiről, most pedig úgy döntött: egy speciális terápiával egészíti ki a kúrát. A 12 hetes önismereti tréning részleteiről...
Minden korábbinál színesebb társaság alakult ki a Rising Star harmadik adására. A vasárnapi versenyben a hét továbbjutó közül ötnek külföldi kötődése is van.
VV Dóri nem faksznizik: pontosan azt adja, amit mindenki várt tőle beköltözése pillanatától fogva. Az alábbi videón mindenféle (ál)szemérmességet mellőzve jól megmossa minden porcikáját.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.